Magas színvonal és iram jellemezte a második bajnoki forduló mérkőzéseit.
A második kiemelt bajnoki fordulóban Székesfehérvárra utazott az Illés Akadémia U9. A rendező piros-kékek mellett a Honvéd és az UTE ellen játszottunk. Mindhárom mérkőzés 2X18 percig tartott. Pados József keretében Pákozdi Marcell, Simon Medox, Spaits Jácint, Topor Benedikt, Zsidai Vajk, Zuggó Donoven, Szabó Patrik, Kovács Marcell és Török Milán szerepelt.
Nagyon jól kezdtük a mai napot. Az első mérkőzésen a hazai csapat ellen játékban domináltunk, a helyzetkihasználásnál azonban sokat hibáztunk. Párharcokban agresszívak voltunk. A Honvéd ellen is ugyanígy kezdtük a mérkőzést, de 10 perc után visszaesett kicsit a koncentráció, előjött a fáradság. Magunk alatt teljesítettünk a mérkőzés hátralevő részében. Az utolsó meccsen a szívünk vitt előre, előtérbe került a kitartás, amiben fejlődnünk kell. A saját felfogásunknak megfelelően játszottunk egész nap labdaszerzésben és labdabirtoklásban is. Az átmenetekben ezúttal kicsit lassúak voltunk, főleg a labdaszerzés utáni gyors előre játékban. Három kiváló ellenfél ellen hajtós mérkőzések játszottunk, ami gyorsabb gondolkodásra késztetett minket. Rendkívül hasznos napon vagyunk túl
– értékelt Pados József vezetőedző.