Az első októberi hétvégén hazai környezetben, az Illés Akadémián folytatódott kis tehetségeink számára a Magyar Labdarúgó-szövetség által 2023-ban életre hívott U10-U12-es tornarendszerű bajnokság.
Ezúttal mindkét csapatunkra négy találkozó várt. Az U12-es korosztályban három pályán zajlottak párhuzamosan a küzdelmek, míg a fiatalabbak számára két játéktéren került lebonyolításra az esemény.
Szandi Gábor vezette U12-es korosztályunk keretét Csejtey Vivien, Guba Anna, Milider Zselyke, Molnáros Emma, Nagy Felícia, Pap Izabella, Sós Maja, Szabó Lili, Tóth Emese, Tóth-Herényi Rebeka, valamint Zsifkovics Hanna Lotti alkotta. A lányok kitettek magukért, jó teljesítménnyel rukkoltak elő és ügyesen beépítették játékukba az edzésen gyakorolt elemeket.
A legutóbbi torna óta sokat foglalkoztunk a támadásbefejezésekkel, helyzetkihasználással. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen remek akciókat vezettünk, a támadózónában pedig határozottak, kreatívok voltunk és számos gólt szereztünk. Ami külön öröm, hogy távoli lövések után is eredményesek tudtunk lenni. A mérkőzések nagy részében mi irányítottuk a játékot, az történt a pályán, amit elterveztünk. Minimális hiányérzetem a labdakihozatalokban, valamint abban volt, hogy védekezésben több alkalommal is előfordultak helyezkedési hibák. Összességében viszont öröm volt nézni a lányok teljesítményét, gratulálok mindenkinek
– értékelte a szombathelyi fordulóban látottakat Szandi Gábor.
U10-es csapatunk az első, pápai állomáshoz hasonlóan most is a Biró Viktória, Szakmeiszter Dorina, Somogyi Bella, Kontics Emma, Tóth Gréta, Fischer Adél összetételű kerettel vágott neki a soron következő találkozóknak. A lányok ezúttal is rendkívül nagy kedvvel, a játék minden percét kiélvezve, s nem mellesleg fegyelmezetten futballoztak, az pedig csak hab a tortán, hogy valamennyi mérkőzésük után győztesen hagyhatták el a játékteret. Szabó-Kiss Zsófiát nem csak ez, de a mutatott játék is örömmel töltötte el.
Ismét egy hasznos és eredményes tornán vagyunk túl, és az eredményességet nem feltétlenül abban a formában értem, hogy hány gólt szereztünk. Igaz, mind a négy mérkőzésünket sikerrel vettük, de sokkal jobban örültem ennél annak, amit védekezésben láttam. Az elmúlt tornához képest azt kértem a lányoktól, hogy hátul jobban figyeljünk oda, stabilabbak legyünk. Ez a kérés célba is ért, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a négy találkozón összesen két gólt kaptunk. Ha fordulóról fordulóra így fejlődnek a lányok, szép jövő állhat előttük csapatszinten és egyénileg egyaránt. Gratulálok mindenkinek
– összegzett Szabó-Kiss Zsófia