Remekül kivitelezett edzői elképzelések

Remekül kivitelezett edzői elképzelések

Mindössze egy gólt kapott az Illés Akadémia leány U10!

Az Illés Akadémia leány U10 hazai környezetben lépett pályára a bajnokság soron következő fordulójában.

Az U10-es korosztályban ezúttal is mindenki játszott mindenkivel, így aztán öt találkozón mutathatták meg tudásukat a lányok, méghozzá a Koltay Luca, Biró Viktória, Kontics Emma, Szabó Lili, Kontics Fanni, Szakmeiszter Dorina, Tóth Gréta összetételű kerettel. A mieink a sárvári Foci FC, a Fehérvár FC, a Pápai ELC, a KSE Győrladamér, valamint az ETO FC Győr csapataival játszottak 1X15 perces mérkőzéseket.

Fordulóról fordulóra újabb célokat fogalmazunk meg, amit sikerül is megvalósítani. A mai öt mérkőzésen mindössze egy gólt kaptunk, emellett nagy különbségű győzelmeket arattunk. Nyomást tudunk gyakorolni az ellenfélre, a lányok egységesen mozognak a pályán, már a támadó harmadban labdát szereznek és számtalan gólhelyzetet alakítanak ki. Kis szerencsével még több találatot is szerezhettünk volna. Ami nagy öröm számomra, hogy ebben a fordulóban is növelni tudtuk gólszerzőink számát. Valamint külön dicséret illeti kapusunkat, aki megbízható pontja a védelmünknek

– nyilatkozta Szabó Gábor.