Remekül helytálltunk a listavezető ellen

Remekül helytálltunk a listavezető ellen

U14-es leánycsapatunk ugyan 6–1-es vereséget szenvedett a Szentgotthárd ellen a megyei fiúbajnokságban, de bátor, taktikus futballjáért mindenképpen dicséretet érdemel.

Illés Akadémia-Vikória U14 – Kiswire Szentgotthárdi VSE 1–6 (1–3)
Illés Aka.-Viktória U14:
Czuczai D. – Imre B., Derényi A., Bihari Cs. (Bihari P., 52.) – Sági F. (Kovács L., 36.), Harmath R. (Giczi L., 35.), Alasz H. (Szélessy H., 36.), Első H. – Anderle M. Edző: Tóth Alexandra
Gólszerző: Alasz H. (2., 1–0)

Komoly erőpróba előtt álltak U14-es lányaink, akik kedden délután a listavezető Szentgotthárddal mérkőztek a megyei fiúbajnokságban. Ahogy azt a mieinktől megszokhattuk, egyáltalán nem feltett kezekkel mentek bele a mérkőzésbe, sőt, mi több egy mintaszerű akció végén Alasz Hanna már a 2. percben megszerezte nekünk a vezetést. Remek futballal leptük meg ellenfelünket, lábról lábra járt a labda, emellett pedig bátran belementünk a párharcokba is. Ahogy teltek a percek, próbáltak erősíteni a vendégek, egy távoli lövéssel pedig egyenlíteni is tudtak. A folytatásban nagy küzdelem zajlott a pályán, egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet, maximálisan eltüntettük a tabellán látható különbséget. Mindkét oldalon adódtak lehetőségek, ezekből a szünet előtt a gotthárdiak tudtak még kettőt kihasználni, akik így kétgólos előnyről várhatták a folytatást. A lányok a második játékrészben is rendkívül fegyelmezetten, nagy akarással játszottak, rengeteget dolgoztak, ebben a szakaszban viszont már inkább a hazai térfélen zajlott a játék és a védekezésre kellett összpontosítanunk. A Szentgotthárd a hátralévő időben még háromszor be tudott találni, 6-1-es idegenbeli győzelmet aratott, csapatunk azonban dicséretet érdemel, mert nagyon jó mentalitással állt bele a találkozóba és jó futballt mutatott.

A vereség ellenére gratulálunk a lányoknak, mert ezúttal is nagyon sok olyan dolgot láttunk tőlük, amiket az edzéseken gyakorlunk, többek között labdakihozatalban, letámadásban, vagy éppen a szélek megjátszásában. Egy komoly játékerőt képviselő csapat ellen léptünk pályára, de a lányok jól megoldották a feladatot, hajtottak, és ahogy említettem, bőven van, amire lehet építeni a későbbiekben. Egy tanulási folyamatban vagyunk benne, a lányok nagyon motiváltak, jó velük dolgozni, a sok munkának pedig biztosan meg is lesz a gyümölcse

– összegzett a találkozó után Tóth Alexandra.