Az Illés Akadémia U8 a PELC Kupán vett részt.
Az idei első U8-as tornájára Pápára utazott az Illés Akadémia U8. A teremtorna során mindenki játszott mindenkivel: egy-egy találkozó 13 percig tartott, a pálya mérete 40X20 méter volt. A Bozsik-fesztiválokon megszokottak szerint nem hirdettek eredményt. Pados József csapata Pákozdi Marcell, Simon Medox, Spaits Jácint, Topor Benedikt, Tóth Soma, Zsidai Vajk, Zuggó Donoven, Pasics Botond, Török Milán, Fuksz Dávid összetételben szerepelt.
Új körülményhez, a teremhez kellett alkalmazkodni a gyerekeknek, amit nagyon jól megoldottak. A mai nap a komfortzónából való kilépést próbáltam elérni a gyerekeknél, a különböző pozícióval, valamint az erősebb és gyenge oldallal. Meg kell tanulni, hogy a hibáktól ne féljenek! Nagyon tetszett, hogy sokszor vállalkoztak, bátran kérték a labdát. Nagyon jól illeszkedett a heti programunkba a teremtorna. Gratulálok a gyerekeknek, ügyesek voltak
– nyilatkozta Pados József.