Az U12-esek összecsapásán is döntetlen született.
Illés Akadémia U12 – Fehérvár FC U12 3–3 (0–1, 3–0, 0–1, 0–1)
Illés Aka. U12: Hende N. – Novák B., Rajos, Horváth D., Dominek – Sömenek, Molnár B., Papp O. – Lakics. Cserék: Tóth D., Németh B. Vezetőedző: Biegner Dániel.
Gólszerzők: Molnár B. (24., 1–1), Tóth D. (32., 2–1), Lakics (38., 3–1)
Az első negyedóra végén a vendégek jutottak szabadrúgáshoz: a kapufáról kipattanó labdára ők reagáltak gyorsabban, 0–1. A második 20 perc álomszerűen alakult, három gólt is szereztünk! A 24. percben Lakics Roland indult meg a szélről, átadását Molnár Bálint ballal a hosszú sarokba lőtte, 1–1. Bő félóra telt el, amikor Tóth Dávid hozta fel a labdát, Rajos Ádinnal csinált meg egy kényszerítőt, majd ballal ő is a hosszú alsót választotta, 2–1! A negyed zárásaként Molnár Bálint párharca után Németh Botond elé került a labda, ő megjátszotta Lakics Rolandot, aki egy átvétel után a hosszúba lőtt, 3–1.
A térfélcsere után sokat tett a Fehérvár azért, hogy közelebb kerüljön hozzánk, amihez aztán a szerencse is hozzájárult. Az 57. percben egy lecsúszott beadás került a kapunkba, 3–2. Az utolsó felvonásban egy beadás utáni szép egyéni megoldás után alakult 3–3-ra az eredmény. Mentünk előre a győztes gólért, Molnár Bálint pedig három embert is kicselezett, amikor buktatták, büntető! A sértett lövését azonban nagy bravúrral hárította a kapus, maradt a 3–3-as eredmény.
A körönkénti utolsó három forduló igazi értékmérő-találkozókat jelent számunkra: eddig a 2024/2025-ös szezonban kétszer is a fehérváriak győztek. Igazi utánpótlásmeccs volt a mai, bármelyik oldalra eldőlhetett volna, így reális a döntetlen.
Nagyszerűen játszottak a gyerekek egy jó csapat ellen. Ha ilyen teljesítményre leszünk képesek máskor is, akkor sokszor hagyhatjuk el majd győztesen a pályán. A játékosok mentalitása tetszett, hiszen rendkívül csalódottak voltak az elmaradt győzelem miatt
– nyilatkozta Biegner Dániel.