Az Illés Akadémia U10 az osztrák Bundesligában szereplő TSV Hartberg korosztályos csapataival játszott.
A JAZ GU Süd együttesével csapott össze hazai környezetben a szűk kerettel kiálló Illés Akadémia U12. Kemény, helyenként szikrázó volt az összecsapás. Tóth Zsolt a Polgár – Bonchis, Giliczó, Mozsolicz, Magyar, Komp, Farkas D., Németh B., Komondi, Virág összetételű csapatot játszatta, a találkozó 4X20 perces volt. Az első etapban a vendégek tudtak dominálni. Ezt követően magunkra találtunk, agresszivitásban és játékban is felvettük a ritmust, nagyon szép gólt szereztünk egy középpályás labdaszerzést követően.
A térfélcsere után a hozzáállásunkat és futballunkat továbbra sem érhette kritika – bár egy elkerülhető gólt kaptunk. Az utolsó felvonásban ellenfelünk fölé nőttünk, paprikás is volt a hangulat – újabb szép akció végén találtunk be.
Összességében minden dicséretet megérdemelnek a mieink, hiszen egy mezőnycserével végigjátszották a 80 percet – mentalistásból 10-esre vizsgáztak, futballban pedig ugyancsak szép dolgokat műveltek. A gyakoroltak egyre inkább megmutatják a srácok, összességében pozitív volt ez a nap.
A hartbergiekkel játszott az Illés Akadémia U10. Dvorschák Gábor keretében Abért Dávid, Major Levente, Markó Hunor, Mihályfi Milán, Mersich Máté, Nagy Levente, Németh Bercel, Németh Olivér Ákos, Pungor Dominik, Poór Zétény, Szárnyas Marcell János, Kumar Manuel, Gyalog Domonkos és Hegedűs Zsolt Soma kapott helyet. A mieink szépen felépített akciók végén találtak be.
A nagy meleg ellenére nagyon jó formában voltak a srácok, ezért különösen örülök a mai teljesítménynek. A játék minden percével és minden játékossal elégedett voltam. Az első pillanattól az utolsóig szépen játszottunk, végig higgadtak és türelmesek maradtunk a labdakihozataloknál, és mindig megtaláltuk a megfelelő pillanatot a mélységi passzokra. Emellett az egy ritmusú támadásaink szemre is tetszetősek voltak, ami külön kiemelendő
– értékelt a vezetőedző, Dvorschák Gábor.