Régi-új kolléga az Illés Akadémián

Régi-új kolléga az Illés Akadémián

Nem egészen két év után tért vissza utánpótlásképző centrumunk szakmai stábjába Bánfalvi Zsolt. A korábban edzőként tevékenykedő szakember a nyár közepétől elemzőink „brigádját” irányítja.

Nem az ismeretlenbe ugrottam fejest, ugyanis 2012 és 2019 között vezető-, illetve asszisztens edzőként dolgoztam az Illés Akadémián. Úgy gondolom, hogy csodálatos hét esztendőt töltöttem itt, mivel az volt az edzői pályafutásom kezdeti időszaka. Aztán tettem egy rövid kitérőt Győrbe, az ottani akadémián az elemzők munkáját irányítottam másfél éven keresztül. Most pedig visszatértem Szombathelyre, ahol Németh Szabolcs munkáját vettem át, azaz ugyanazt a pozíciót töltöm, mint amit a Rába-parti utánpótlásképző centrumban.

Milyennek találod a stábodat?

Szó szerint nagyon fiatalos, mivel négy ifjú szakemberrel alkotjuk a „brigádunkat”. Valamennyi kollégám, Havasi Marci, Halmai Ramon, Fazekas Norbi és Illés Bence is korábban labdarúgó volt. Sőt, közülük hárman játékosként a kezem alatt dolgoztak az Illésen. Annyi a különbség, hogy most már tegezhetnek is, nem kell úgy köszönniük, hogy „Jó napot, Zsolti bá’!”

Az messziről látszik, hogy nagyon jó hangulatban tevékenykedtek.

Ezt nagyon fontosnak tartom. Még azt is elnézem nekik, hogy rendszeresen az én rágógumimat „fogyasztják”. Persze az legalább ennyire lényeges, hogy tehetséges srácokról van szó. Sokat profitálnak abból, hogy ismerik a labdarúgás csínját-bínját.

Ezen kívül milyen képességekkel kell még rendelkeznetek? Mennyire fontos, hogy értsetek az operatőrködéshez, vágáshoz?

A számítástechnika világában eléggé otthonosan mozgunk valamennyien, de az operatőri és vágói munkában Havasi Marci a specialistánk, aki mindannyiunknak rengeteget segít. Az az igazság, hogy a fiatalabb generáció ebben jártasabb. Győrben például rendszeresen Hegyesi Zsoltra és Hartyán Danira támaszkodtunk, ha kérdésünk, avagy problémánk volt ezzel a területtel kapcsolatban.

Mit tartasz a leglényegesebbnek a tevékenységetekben?

Szerintem a legfontosabb a feedback, vagyis a visszacsatolás. Mind az edzőknek, mind pedig a játékosoknak. Legyen szó egyéni-, illetve csapat teljesítményről, taktikáról, avagy éppen technikáról. Véleményem szerint ezzel tudjuk a legtöbbet segíteni.

Most már Kiss Tamásnak köszönhetően négy válogatott játékossal büszkélkedhetünk. A ti munkátok mennyit segíthet abban, hogy hamarosan öt, hat, esetleg hét legyen ez a szám?

Úgy gondolom, hogy mindenképpen segíthetünk ebben. Pár százalékkal biztosan meg tudjuk növelni a srácok esélyeit a címeres mezre. Most például egy olyan taktikaórát szeretnénk elindítani, melyben a játékosok elemzik a saját, illetve a csapatuk teljesítményét. Ennek köszönhetően jobban láthatják, hogy mi és miért történik a pályán. Így pedig a későbbiekben jobb döntéseket tudnak majd hozni.

Korábban hét éven át dolgoztál nálunk, most milyen távra tervezel?

Egyértelműen hosszúra, mivel nagyon jól érzem magamat itt. Remek a hangulat, érdekes a feladat. Az infrastruktúra pedig legendás. Mondjuk azt, hogy minimum újabb hét évet szeretnék itt tölteni.