Rácz Barnabás: Az életben semmit sem adnak ingyen

Rácz Barnabás: Az életben semmit sem adnak ingyen

Az Újpest jelenlegi labdarúgója rengeteget tanult az Illés Akadémián. Többek között azt, hogy csak kemény munkával lehet az életben sikereket elérni, mindenért alaposan meg kell küzdeni.

Nagyon szép és boldog időszakot töltöttem el az Illés Akadémián. Ugyan én nem voltam koleszos és nem a Hermanba jártam, de így is elmondhatom, hogy egy remek közösség tagja lehettem. A mai napig rendkívül jó szívvel gondolok az egykori társaimra, akik közül mindenkivel megmaradt a baráti viszony. Talán Molnár Dani az, aki máig a legközelebb áll hozzám. De az edzőimről is csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. Nagyon sok jó szakemberrel dolgozhattam együtt. Közülük Simon Attilának köszönhetem a legtöbbet.

A jó szakembergárda, valamint a remek társak eredményezhették azt, hogy olyan sikeres lehetett az 1996-os korosztályotok?

Igen, ezek alapfeltételek voltak ahhoz, hogy a saját korosztályunkban komoly sikereket érjünk el, de ahhoz is kellettek, hogy igen sokan felkerüljünk a felnőtt csapathoz. Nagyon jó érzés volt, hogy olyan játékosok nyomdokaiba léphettünk, mint például Kiskokó, avagy éppen Németh Márió.

A 2011/2012-es I. osztályú U16-os bajnokságot megnyerő akadémiai együttes

Mi az, amit érzésed szerint az Illés Akadémián tanultál meg?

Szerintem több dolgot is. Azt például mindenképpen, hogy az életben semmit sem adnak ingyen és mindenért meg kell küzdeni. Csak kemény munkával lehet sikert elérni, de úgy gondolom, hogy ez az élet valamennyi területére igaz.

Például a tanulásra is?

Igen arra is. Fontos, hogy az ember gondoljon a jövőjére is. Persze most nálam egyértelműen a labdarúgás áll az első helyen, de tanulni mindig is nagyon szerettem. Most egy felsőfokú OKJ-s tanfolyamra járok. Már csak az utolsó vizsgám van hátra, de az a koronavírus-járvány miatt ki tudja meddig tolódik. Egyébként sportszervezés és sportmenedzsment a tananyag, tehát szorosan kapcsolódik a sporthoz. Lényeges a tanulás, de nehéz összeegyeztetni a profi labdarúgással. Én azért megpróbálom.

Ez a bizonyos profi karriered lényegében 2015. február 28-án kezdődött, amikor a Haladás–DVTK élvonalbeli bajnokin a 92. percben éppen a már általad említett Németh Márió helyére pályára küldött Szentes Lázár. Mennyire volt emlékezetes számodra ez a mérkőzés?

Megmondom őszintén, ezekre a részletekre én már annyira nem is emlékszem. A felnőtt pályafutásom elején legtöbbször amolyan időhúzó csereként léptem pályára az NB I-ben. Számomra jóval szebb emlékek azok az NB II-es meccsek Haladás-, majd Sopron-mezben, melyeken már kezdőként szerepelhettem.

[youtube id=”c6eczXTnQAo” width=”600″ height=”350″ autoplay=”no” api_params=””]

 

 

 

 

 

A közeljövőben pedig remélhetőleg az Újpest együttesében lesznek nagyon jó meccseid.

Végre ismét edzésbe állhatunk. A hosszú szünet után már nagyon várom a közös gyakorlásokat és a bajnokság folytatását. De a lényeg most az lesz, hogy egészségesek maradjunk, mert valószínűleg egy nagyon feszített program vár majd ránk.

Azt még nem döntötték el az MLSZ illetékesei, hogy a másodosztályban mikor, milyen módon folytatódhat a pontvadászat. Mennyire követted a Haladás eddigi szereplését?

Természetesen maximálisan képben vagyok. Tősgyökeres szombathelyiként nem is lehetne ez másképpen. Ráadásul a Haliban lettem NB I-es játékos. Az eléggé rosszul sikerült ősz után tavasszal már határozottan jól nézett ki a csapat. Összeálltak a dolgok és bíztató lehet a folytatás.

[alert icon=”” type=”general” ]

Rácz Barnabás 1996. április 24-én született Szombathelyen: ahogy sokan, ő is a Lurkóban kezdett el futballozni. Innen került a Haladás VSE-be, ahol első bajnoki szezonjában az U13-asok között 4 meccsen 4 gólt rúgott, a másodikban pedig tizenkettőn tizennégyet! A 2009/2010-es kiírásban már az Illés Akadémián pallérozódott, 13 évesen folyamatosan játéklehetőséget kapott az U15-ös bajnokságban: 25 találkozón 15 gólt szerzett, először a Gyirmót ellen talált be. 13 és fél évesen bemutatkozott az U17-es küzdelemsorozatban. A kreatív középpályás 15 évesen két góllal debütált az U19-esek között: az Illés Akadémia-Haladás 6–0-ra győzte le a Videoton-Felcsútot. A 2012/2013-as kiírásban a szombathelyiek II. számú csapata az NB II Nyugati-csoportjában szerepelt: 2012. október 28-án a Gyirmóton szereplő zöld-fehéreknél játszott először a felnőttek között Rácz Barni – további érdekesség, hogy a gyirmótiaknál Oross Márton, Horváth Rudolf és Ferenczi István is pályára lépett, ők most mindhárman edzőként szolgálják az Illés Akadémiát! Meghívást kapott az utánpótlás-válogatottakba. A Haladásban először egy Ligakupa-meccsen lépett pályára Győrben (2012. szeptember 9.), míg az NB I-ben 2015. február 28-án a Diósgyőr elleni 1–1 során. A 2015/2016-os szezont az NB II-es Soproni VSE-ben szinte végigjátszotta (28/2), majd egy év után visszatért Szombathelyre. Itt már a második meccsén – az elsőn, amin kezdő volt – gólt szerzett, a Mezőkövesdnek talált be. 2018 végéig szinte elképzelhetetlen volt nélküle a Haladás: két és fél szezon alatt 70-szer öltötte magára a zöld-fehér mezt, három gólt szerzett. 2019 telén Újpestre szerződött, ahol azóta 19 meccsen játszott.

[/alert]