Pont nélkül maradtunk Kispesten

Pont nélkül maradtunk Kispesten

Az Illés Akadémia két korosztálya, az U14-es és az U15-ös sem tudott pontot szerezni a Honvéd-MFA vendégeként.

Honvéd-MFA U15 – Illés Akadémia U15 4–1 (3–0)

Illés Aka. U15.: Molnár-Végh – Bonchis (Horváth A., 54.), Bodrogi (Karvalics, 63.), Csörnyei (Kopácsi B., 54.), Koósz – Szentkirályi, Kopácsi Á., Balikó – László (Takács-Földes, 63.), Katona, Wolf (Baranyai, 41.). Vezetőedző: Németh Richárd.

Gólszerző: Katona (43., 3–1)

A Puskás Akadémia után a bajnokság másik nagy esélyese, a Honvéd-Magyar Futball Akadémia volt a mieink ellenfele. A rendkívül jó felépítésű hazai csapat több helyzetet tudott kialakítani, de 1–0-nál kimaradt egy nagy Illés-lehetőség, ami akár más forgatókönyvet is jelenthetett volna a mérkőzésen. Összességében megérdemelten nyerte meg a találkozót a piros-fekete gárda.

A meccs kezdetén nem voltunk eléggé élesek, ráadásul a balszerencsésen bekapott gól el is bizonytalanított bennünket. Az első félidő második fele – annak ellenére, hogy ekkor két találatot is kaptunk – már jobban nézett ki, többet birtokoltuk a labdát, nagy helyzeteink is voltak, de nem sikerült ebben a periódusban betalálnunk. Szünet után hamar szépítettünk: Baranyai szabadrúgása után kipattant a labda, Katona reagált a leggyorsabban és fejjel vette be a hazaiak kapuját. Emellett Baranyai és Takács-Földes előtt is kimaradt egy-egy helyzet – hozzáteszem, ellenfelünknek is voltak lehetőségei. Összességében többet tudtunk játékban produkálni, mint egy hete. Látok előrelépést az előző találkozóhoz képest – ma az eredmény túlzó volt – és ne feledjük: a két toronymagas esélyes ellen kezdtük a bajnokságot

– fejtette ki véleményét Németh Richárd a mérkőzés után.

 

Honvéd-MFA U14 – Illés Akadémia U14 5–0 (2–0)

Illés Aka. U14.: Tama – Tóth B. (Őri, 41.), Rózsa, Blum, Pál (Szabó B., 41.) – Palkó, Mayer (Zancsics, 55.), Németh R. (Bécsy, 41.) – Abért, Szijjártó Ábel (Vér, 64.), Vert (Csonka, 55.). Vezetőedző: Tóth Zsolt.

Az első félidőben fölénk kerekedett a Honvéd, és teljesen megérdemelten szerzett kétgólos előnyt. Fordulás után hiába birtokolta valamivel többet a labdát az U14-es csapatunk, a kapu előtt határozottabb hazaiak szereztek újabb gólokat és nyerték meg a találkozót.

A heti edzésmunka alapján egyáltalán nem erre számítottam. Döbbenetes egyéni hibákat követtünk el, a teljesítményünk kritikán aluli volt, és ami igazán fájó, hogy a hozzáállással is elégedetlen voltam. Szünetben többet is cseréltem, fel is javultunk ebben a periódusban, de a védekezésbeli hibáinkat a Honvéd újabb gólokkal büntette meg. Két nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, bízom abban, hogy már a következő héten előbbre tudunk lépni

– nyilatkozott a találkozó után Tóth Zsolt vezetőedző.