Perceken múlt a pontszerzés a Puskás Akadémia ellen

Perceken múlt a pontszerzés a Puskás Akadémia ellen

A Viktória FC a látottak alapján nem érdemelt vereséget, a vendégek azonban egy kései gólnak köszönhetően elvitték a három bajnoki pontot.

Igencsak sűrű egy hét elé néz szeptember végén, valamint október elején a Viktória FC együttese. Ennek első felvonásaként hazai összecsapás várt Markó Edina tanítványaira, akik a Puskás Akadémiával néztek farkasszemet. A szombathelyiek ezúttal is Illés Akadémia-növendékekkel a fedélzeten szálltak harcba a pontokért! Ezúttal tízen voltak ott a házigazda keretében. A Viktória FC kapuját ezúttal is Schvirján Dóra őrizte, mellette Pintér Teklát, Csáki Esztert, valamint Nagy Dorottyát is a kezdőcsapatba nevezte Markó Edina. A második játékrész elején aztán Szil Tünde roppant balszerencsés sérülése után – a vasiak 6-osa mindössze pár percet tölthetett a pályán – Hécz Zsuzsanna kapott lehetőséget, majd a hajrában Csejtei Emília Kis Anitát váltotta. Kocsi Petra, Szabó Fanni, Mesterházy Ivett, valamint Czakó Zoé ezúttal a kispadról figyelték a történéseket. A hazaiak végig rendkívül szervezetten, koncentráltan futballoztak és a játék képe alapján egy pontra minimum rászolgáltak volna. A hajrában, a 85. percben azonban egy rögzített játékhelyzetet követően beköszönt a Puskás Akadémia, ez a találat pedig egyben a három pontot is jelentette a vendégek számára.

Csáki Eszter – aki eddig az idény valamennyi játékpercét a pályán töltötte – óriási munkát végzett a védelem jobb oldalán, remek teljesítményt nyújtott. A mérkőzés után vele idéztük fel a kilencven perc eseményeit, s hogy miképpen élte meg az összecsapást.

Úgy gondolom, remekül fel tudtuk venni a ritmust a felcsútiak elleni találkozón, és nem igazán tudtak minket meglepni. Erre készültünk egész héten. Fegyelmezetten védekeztünk, valamit elöl is megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre. Nagyon sajnálom a bekapott találatot, de megyünk tovább, a Puskás Akadémiának pedig gratulálok. Nagyon várom már a szerdai, Ferencváros elleni mérkőzést

– fogalmazott hamarosan születésnapját ünneplő növendékünk.

Esztit ezen felül arra is megkértük, hogy tekintsen vissza a Viktória FC eddigi teljesítményére, hiszen dacára annak, hogy „csikócsapatról” lévén szó, már az első néhány fordulóban bizonyították: egyetlen együttes sem mehet biztosra ellenük.

Már a felkészülésnél is azt éreztem az együttesen, hogy egyben vagyunk, és hogy jól fogjuk kezdeni a bajnokságot. Annak ellenére, hogy sok a fiatal, rendkívül nagy az összhang a csapaton belül, ami szerintem pont az erősségünk! Nagy örömmel tölt el, hogy az első négy mérkőzésünket veretlenül tudtuk megvívni. Sajnos ez a sorozat most a Puskás Akadémia ellen megszakadt, de ettől függetlenül ugyanolyan erőbedobással és motiváltsággal folytatjuk tovább azt, amit elkezdtünk

– zárta szavait Csáki Eszter.