Az U19-esek döntetlent játszottak, az U14-esek kikaptak.
Fehérvár FC U19 – Illés Akadémia U19 1–1 (0–0)
Illés Aka. U19: Bosits – Abért, Markó, Molnár L., Papp M. – Szücs (Csalló, 85.), Paizs (Bolla Á., 67.), Hende D. – Bene (Szabó B., 67.), Pljesovszki (Gombás, 75.), Szele (Tóth E., 75.). Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerző: Szabó B. (89., 0–1)
Mindkét csapat a támadásokra helyezte a hangsúlyt, ezért kifejezetten élvezetes, lüktető mérkőzést tudtak le a felek. Nekünk volt több helyzetünk, ám ezek a lehetőségek kimaradtak sokáig. Szele Máté, Pljesovszki Gergő és Abért Barna is betalálhatott volna helyzetből, sőt, Barna egyik átlövésénél már a Vidi kapusa is tehetetlen volt, ám a kapufa kisegítette a hálóőrt. A hazaiak sem maradtak adósak, ám a próbálkozásaikat sokszor jó helyezkedéssel állította meg a kapunkban Bosits Botond, aki gyors indításaival is hozzájárult a mérkőzést lüktetéséhez. A 89. percben aztán Hende Dániel látta meg a balösszekötő helyén Szabó Bencét, aki a megkapott labdát remekül lőtte el a hosszú sarokba, 0–1. Némi éllel mondhatjuk, hogy talán túl korán rúgtuk a gólt, volt még ideje a hazaiaknak egyenlíteni: egy védelmi hibát kihasználva egalizáltak a piros-kékek.
Nagy melegben egészen színvonalas mérkőzést játszottunk a fehérváriakkal. Apait-anyait beletettek a játékosaim, akarták a sikert, tették mindezt fegyelmezetten és igyekeztek az utasításokat betartani. Próbáltunk futballozni, a felépített játék mellett pedig, amikor lehetőség volt rá, átmenetekből is veszélyeztettünk. Talán a mi játékunk érvényesült jobban, ez gólokban nem mutatkozott meg, így is gratulálok a fiúknak
– mondta a vezetőedző, Kovács László.
MTK Budapest U14 – Illés Akadémia U14 6–0 (3–0)
Illés Aka. U14: Pálla – Tóth-Hencsey (Babos, 56.), Őri (Tar, 56.), Varga V. L., Tóth B. (Bajzek, 50.) – Német (Szukics, 41.), Németh L. – Novák, Lengyel, Kőrösi (Simon B., 41.) – Károlyi (Varga M., 41.). Vezetőedző: Sátori Barnabás.
Jobban állt bele a meccsbe a hazai csapat, bő húsz perc alatt már 2–0-ra vezettek, ugyanis kihasználták az általunk elkövetett hibákat. A 35. percben három lett közte. A szünetben hármat cserélt a vezetőedző, ám hamar négyre nőtt a különbség. Időszakosan voltak jó dolgaink, azonban a kapu előtt egyértelműen az MTK volt a jobb, így megérdemelten győztek.
Az MTK akarata érvényesült, ebben is fölénk nőttek a fővárosiak. Fontos számomra, hogy megtudjam, milyen a srácok válaszreakciója a mai találkozóra. A mai meccs is egy tapasztalat és része a tanulási folyamatnak – remélem, tanulnak is és más arcukat mutatják a srácok! Javítani kell a jövő héten
– értékelt Sátori Barnabás a találkozót követően.