Biró Bence leányai kikaptak az utolsó bajnokin.
Pápai ELC leány U14 – Illés Akadémia leány U14 9–0 (0–0; 2–0; 4–0; 3–0)
Illés Aka. leány U14: Pap – Rajos, Csejtey K., Gáspár, Sinkó – Horváth L., Molnáros, Milider – Menyhárt. Cserék: Csejtey V., Tóth E., Tóth-Herényi, Gyurcsányi. Vezetőedző: Biró Bence.
A dobogós helyezések eldöntése szempontjából rangadót játszott az Illés Akadémia leány U14-es csapata. Mi a negyedik helyről vártuk a meccset 10 ponttal, a pápaiak 15-tel ezüstérmes pozícióból vágtak neki a találkozónak. Még a 6. fordulóból maradt el ez az összecsapás, amit most pótoltak be a felek.
Az első 20 percben egyenrangú felek találkozója zajlott, ám a második negyedtől kezdve a pápaiak kapu előtti határozottságban egyértelműen fölénk kerekedtek. Ebben a periódusban a párharcok zömét ők nyerték meg. A támadózónáig eljutottunk, ám a lövőhelyzetek kialakítása nem ment, ha pedig sikerült, akkor nem voltak erőteljesek. Volt lehetőségünk gólszerzésre – az utolsó negyednek is így mentünk neki. Tudtunk is labdákat szerezni az ellenfél térfelén, ám komoly helyzetet nem tudtunk kialakítani, így végül 9–0-s vereséget szenvedtünk.
Az eddigi meccsekkel összehasonlítva egy sokkal szervezettebb és taktikailag jobban felkészített csapat volt az ellenfelünk. Jellemzően mi szoktunk taktikai előnyben lenni, de ma alárendelt szerepben voltunk. Emellett egyénileg is jól is játszott az ellenfél, kontroll alatt tartották a 80 percet. Ezzel szemben nekünk ma semmi nem sikerült. A megszokottá vált egyéni jó teljesítmények elmaradtak, a párharcok zömét elveszítettük. Próbálkoztam belenyúlni a mérkőzésbe, de maximum a játék képén sikerült valamit változtatni, komoly segítséget nem tudtam adni. Azt gondolom jó tapasztalat a lányoknak egy ilyen csapat elleni mérkőzés. Ezzel együtt a 9 kapott gól nagyon sok, hozzáállásban tudunk még fejlődni. Ide kapcsolhatom talán az edzéslátogatást is, mert ha az nem javul, nem fogunk tudni tovább lépni. Márpedig, ha partiban akarunk lenni a jó csapatokkal, akkor ez lenne az alap, amiről indulni kéne. Hiába vagyunk ügyesek, ha az ellenfélnél mindenki pontosan tudja, hogy mikor hol kell lennie és mit fog csinálni a társa. Mindent a hasznunkra kell fordítani, még egy ilyen vereséget is.
– nyilatkozta Biró Bence.