Hartbergből és Kapfenbergből érkeztek vendégek az Illés Akadémiára.
A Kovács László vezette U19-es csapatunk – a tegnap esti Sárvár FC felett aratott siker után – ma délelőtt ismét megmérettette magát. A TSV Hartberg U18-asai (Ausztriában ez a korosztály a legidősebb az utánpótlásban) ellen azonban a hőség ugyanúgy megmaradt, mint az volt péntek este. Ráadásul mi most egy friss ellenféllel szemben meccselhettünk. Mindkét találkozó azonos abban, hogy az iram és a színvonal is átlag feletti volt! A Fülöp Nándor buktatásáért megítélt 17 méteres szabadrúgást Tóth Erik váltotta gólra, ezzel kerültünk előnybe a meccs elején. Bő félóra telt el, amikor egy eladott labda után egyenlíteni tudtak a kelet-stájerországiak. Csalló Kristóf vehette volna vissza az előnyt, lövése azonban a felső lécről kifelé pattant, így 1–1-gyel mentünk szünetre. A második félidőben egy újabb labdavesztést büntettek meg a hartbergiek: a jobb oldalra kiosztott passz után a beadás megtalálta a centert, 1–2. A másik oldalon lévő kapufa sem volt velük: ezúttal Tóth Erik találta el, ám az egyenlítés – újabb szabadrúgásból – végül csak összejött! A Hende Dániel ellen elkövetett szabálytalanságot követően Bolla Áron 27 méterről a sorfal mellett a rövid sarokba lőtt, 2–2! Koncentrációban gyengébbek voltunk ezúttal, sok volt az eladott a labda – ezeket meg is büntette az ellenfél –, elöl pedig az utolsó passzok nem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna. A két találkozó alapján azonban a heti célt elértük!
Kapfenbergből a KSV 1919 U18-asai érkeztek Szombathelyre. Körhöcz György U17-esei a 4. percben hátrányba kerültek, ám a szünetre 1–1-gyel mehettek a felek. Balla Patrik beadását a második hullámban érkező Sánta Richárd átvette, felnézette és a hosszúba zúdította a labdát! Egy távoli szabadrúgásból a II. félidőben visszavette az előnyét az osztrák csapat és ez is lett a végeredmény.
Az U16-osoknál Németh Richárd együttese hengerelt és Szabó Botond (6), Papp Milán, Szalma Zétény és Burzik Alexander találataival 9–0-ra győzött! Nehezen indult be a meccs számunkra, álmosnak tűnt a társaság, aztán megérkeztünk és olyan fölényt alakítottunk ki, ami már gólokban is megmutatkozott. A szünetig háromszor találtunk be, majd a térfélcsere gyorsan még kétszer, így megtörtük az egyébként rendkívül szimpatikusan, szervezetten játszó hartbergieket. Hiába próbáltak ők is focizni, az edzéseken gyakoroltakból sok minden visszaköszönt nálunk, így fölényes sikert arattunk.
A Szűcs János által irányított Illés Akadémia U15 a KSV 1919 U16-osaival csapott össze. A bő egy év korkülönbség a külsőségekben is meglátszott: magasabbak és erősebbek voltak a vendégek, így a pontrúgásaik mindig veszélyesek voltak, hiszen a légi fölény az ő oldalukon volt. A vezetést mi szereztük meg: Bangó Benedek a rövidre húzta az oldalról elvégzett szabadrúgását, amibe még Baranyi Borisz pörgetett bele, 1–0. Az osztrákok egy átlövés utáni kipattanóból tudtak egyenlíteni, majd egy beadás utáni lecsorgó labdánál nem tudtunk felszabadítani, ezt összeszedték a vendégek és megfordították az eredményt. A 3–1-es vendégsiker egy szöglet után alakult ki. A felkészülés ezen szakasza rendkívül intenzív: a meleg is extrém állapotot idézett elő, ráadásul idősebbek ellen szerepeltünk. Terhelésnek nagyon jó volt ez a mérkőzés, sok ingert kaptak a srácok, minden labdáért meg kellett küzdeni – fontos, hogy így is sok mindent megvalósítottunk támadásépítésben is.
Az U14-es korosztályban a TSV Hartberg volt a mieink ellenfele. Sátori Barnabás tanítványai egy szép kombináció után jutottak előnyhöz. Novák Bence és Fazekas Bruno játszottak össze, utóbbi beadását aztán Novák Bence fejjel értékesítette, 1–0. A második félidő elején kerekedtünk igazán felül ellenfelünkön. Tóth Bertalan pontos átadását Varga Máté az ötösről vágta a hálóba, míg egy kipattanót Hányi Bálint 20 méterről nagy erővel lőtt a kapu bal felébe, 3–0. A negyedik találatunk szép egyéni megoldás született meg: Varga Máté kapott labdát, befelé cselezett a védője mellett és 11 méterről kilőtte a hosszú sarkot, 4–0. Tóth-Hencsey Gergő pontos középreadását Lengyel Ágoston fejelte a kapuba, míg Ágó a gólpasszadók közé is feliratkozott, hiszen indítását Kőrösi Bálint ziccerben vihette a kapusra és higgadt megoldást választva alakította ki a 6–0-s végeredményt. Egész találkozón a mi akaratunk érvényesült – azonban vannak még bőven olyan elemek, amelyekben még tovább kell fejlődni.