Az U14-esek a forduló előtt négy ponttal előttük lévő Ferencvárost látták vendégül.
Illés Akadémia U14 – Ferencváros U14 0–3 (0–2)
Illés Aka. U14: Pálla – Fazekas (Tóth-Hencsey, 50.), Varga V. L., Szukics, Tóth B. (Bajzek, 41.) – Német (Őri, 55.), Tar (Novák B., 41.) – Kőrösi (Babos, 41.), Lengyel, Varga M. (Németh D., 55.) – Simon. Vezetőedző: Sátori Barnabás.
Az első 30 percben kiegyenlített játék folyt a mezőnyben, a kapuk nem forogtak veszélyben. Ezt követően a Fradi került előnybe, ráadásul még egyszer betaláltak ebben a játékrészben egy balszerencsés szituáció után, így kétgólos hátrányban mentünk szünetre.
A cserék által aktívabbak lettünk a pihenő után, ám egy kontrából újból a vendégek voltak eredményesek a 46. percben. Nem adtuk fel, voltak lehetőségeink, ám a befejezések hiányoztak – Novák Bence és Lengyel Ágoston álltak legközelebb a gólszerzéshez.
Négyszer győztünk hazai környezetben a 2025/2026-os szezonban, ezúttal – első alkalommal – mi gratulálhattunk az ellenfelünknek.
A futball egyik örök igazsága, hogy aki több párharcot nyer, nagy valószínűséggel meg is nyeri a találkozót. Ebben a szegmensben az első félidőben a vendégek voltak a jobbak. A szünet után ritmust váltottunk, benne volt az, hogy visszajövünk a meccsbe, ám egy gyors támadás három lett közte. Mezőnyben kiegyenlített volt a meccs, a kapu előtt a vendégek voltak határozottabbak. Itthon több szenvedéllyel és hittel szoktunk játszani, ezért azt érzem, könnyen vitték el három pontot a fővárosiak
– mondta a vezetőedző, Sátori Barnabás.