Novák Luca mindkét Eb-mérkőzésen pályára lépett

Novák Luca mindkét Eb-mérkőzésen pályára lépett

Női U17-es válogatottunk – a keretben Novák Lucával – Portugáliában szerepel Eb-selejtező minitornán. A „felsőházban” (az A Divízióban) játszó válogatott az első mérkőzésen a házigazda Portugáliától szenvedett 3–0-s vereséget, majd második találkozóján az Európa-bajnok Németországtól kapott ki 5–2-re. A Schumi Dorottya által irányított gárda szerdán az eddig 0 ponttal és 0–20-as gólkülönbséggel álló Észak-Macedónia ellen hosszabbíthatja meg felsőházi tagságát.

Novák Luca mindkét mérkőzésen csereként lépett pályára. Akadémistánk érdeklődésünkre elmondta,

az első mérkőzésen igyekeztünk felvenni velük a versenyt a házigazda portugálokkal, de sajnos sok labdát eladtunk, kapkodó volt a játékunk. A következő meccsen, Németország ellen, az első félidőben a német csapat háromgólos előnyhöz jutott, de a második félidőben feljavult a játékunk és ebben a játékrészben 2–2-t harcoltunk ki velük. Csapatként küzdöttünk, az érdem a válogatotté, de személy szerint én is nagyon jól éreztem magam a pályán. El kell azért ismernem, hogy mindkét csapat gondolkodásban és technikailag is előttünk jár, illetve gyorsabb is a játékuk.

A csapat a Németország elleni találkozó másnapján délelőtt edzett, délután pedig az SL Benfica stadionjába, az Estádio da Luzba buszozott, ahol megkoszorúzta Fehér Miklós szobrát. Magyar futballisták számára ez „kötelező” program, de óriási érzelmi töltetet is adott a lányoknak.