Nincs megállás: megkezdik a legkisebbek is

Nincs megállás: megkezdik a legkisebbek is

Bozsik-tornával és bajnoki fordulóval kezdik meg kiskorosztályaink a tétmérkőzések sorát.

Pénteken 13 órakor játssza le bajnoki mérkőzését az Illés Akadémia U19: Kovács László tanítványai Székesfehérvárra utaznak a Vidihez. A piros-kékek két győzelemmel startoltak, nekünk 3 pontunk van két forduló után.

Újabb idegenbeli forduló vár a Körhöcz György által vezetett U17-eseinkre. Szombaton 10 órakor Zalaegerszegen játszanak a fiúk nyugat-dunántúli rangadót.

A négypontos Illés Akadémia U16 a hárompontos Honvédot látja vendégül: Németh Richárd együttese szombaton 12 órakor kezd a fővárosiak ellen.

Hosszú túra vár az Illés Akadémia U15-re: a mieink Miskolcra mennek. Azonban Szűcs János legénysége nem akárhol játszik: a DVTK Stadion lesz a helyszíne a szombaton fél 4-kor kezdődő találkozónak. A miskolciak két sikerrel kezdték a 2025/2026-os kiírást, nekünk egyelőre egy pontunk van.
FRISSÍTÉS: A Miskolcon lehullott csapadék mennyisége miatt mégsem lehetséges a stadionban megrendezni a mérkőzést, annak helyszíne a DVTK akadémiája lesz. Egyben a kezdési időpont 13.30 órára módosult. 

A legidősebbekhez hasonlóan az U14-esek is pénteken játszanak, méghozzá 13 órától. Sátori Barnabás fiai az MTK Budapest vendégeként fognak pályára lépni.

A vasárnapi, veszprémi 1–1-ek után itthon fog játszani szombaton az U12-es és U13-as csapatunk. Tóth Zsolt és Biegner Dániel csapata is a Király SE ellen meccsel a centerpályákon, a kezdési időpont 10 óra.

Az egyetlen vasárnapi bajnokit a Tebeli György által vezetett Illés Akadémia leány U19 játssza, méghozzá rangadót, hiszen a Ferencváros pályaválasztásával szerepelnek majd Bukor Zoéék.

Szombaton délben indul útjára a labda a leány U17-esek és U15-ösök találkozóján. Balogh Henrietta és Ferencsik Evelin csapata is a Fradival fog játszani az Illés Akadémián.

A csornai Kocsis István Városi Sporttelep ad otthon szombaton az U11-esek, az U10-esek és az U9-esek bajnoki fordulójának. Hujber Gábor, Dvorschák Gábor és Pados József tanítványai is a rendező Csornai SE, a Mosonmagyaróvár, a Pápai ELC, az Üstökös FC Győr és a Veszprémi FC USE ellen bizonyíthatnak. Az U10-esek vasárnap is utaznak, méghozzá Dunaszerdahelyre, ahol a DAC Akadémia rendez minitornát.

Joó Bálint U8-asai és Szabó Róbert U7-esei a Király Sportlétesítménybe ruccannak át, ahol az idei első Bozsik-eseményükön fognak szerepelni.