Két csapatunk Pozsonyba látogatott, egy pedig itthon játszott.
Az Illés Akadémia U12 hazai környezetben látta vendégül a hartbergiek hasonló korosztályát. Tóth Zsolt együttese 4X20 percet játszott az osztrák csapattal. A vendégek kezdték jobban a meccset, az első támadásból gólt szereztek, majd nem sokkal később újból betaláltak. Mi támadólag léptünk fel a második játékrészben, ám egy lesgyanús szituáció, illetve egy kontra végén ismét a kék-fehérek szereztek gólokat. Az utolsó két etap abszolút kiegyenlített volt, megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, ám nagyokat védett a stájer hálóőr. Az utolsó felvonásban egy szabadrúgásgóllal alakult ki az 5-0-s kelet-stájerországi győzelem. Látszik, milyen területeken van javítanivaló a továbbiakban.
Pozsonyligetfalu volt az úti célja két csapatunk is. A Petrzalka U13 fogadta Biegner Dániel csapatát: a délután 1 órakor kezdődő meccs igazi forró katlanban zajlott. A találkozó vége nagy különbségű vereség lett, 4–1-es félidő után 12–1-re nyertek a hazaiak. A mieink először játszottak egész pályán: a 2X35 perces meccset egyéni minőségben jobban oldották meg a szlovákiai fiúk. Mi nem igazán tudtuk labdával és labda nélkül sem bejátszani a területeket, sok volt a ki nem kényszerített hiba, ráadásul rendkívül pontatlanok voltunk. A mi térfelünkön folyt a játék. Próbáltuk építeni a játékot, ám a hibáinkat gólokkal büntették a hazaiak. 4–0-nál Németh Botond ugratta ki a védők közül Lakics Rolandot, aki higgadtan lőtt a kapuba. A második félidőben szögletek után és ziccerből is betalált ellenfelünk. Ezen 70 perc alatt jobb döntéseket hoztak, gyorsabbak voltak, jobban segítették egymást – a nagy mezőnyfölény pedig gólokban mutatkozott meg.
A Sátori Barnabás által irányított U14-esek az első félidőben kiválóan futballoztak! Lengyel Ágoston oldalszabadrúgása után Szukics Alex emelkedett ki a mezőnyből és bólintott a kapuba, ezzel vezettünk 1–0-ra. Mi birtokoltuk a labdát folyamatosan, csak az ellenfél térfelén zajlott a játék, szép támadásokat vezettünk, visszaköszöntek az edzésen gyakoroltak. Lengyel Ágó a gólpassza után a gólszerzők közé is feliratkozott egy szép támadás végén, míg Varga Máté ugyancsak egy remek akciót zárt le góllal, így a szünet előtt 3–0-ra vezettünk. A második játékrészben annyit változott a játék képe, hogy ebben a periódusban már voltak lehetőségeik a hazaiaknak is. A Petrzalka két helyzetét is kihasználta, míg mi kihagytuk az előttünk adódókat, így 3–2-re nyertünk – a győzelmünk teljes mértékben megérdemelt volt.