Nem tudtuk megvalósítani, amit elterveztünk

Nem tudtuk megvalósítani, amit elterveztünk

A Haladás-Viktória csapata 7–0-s vereséget szenvedett a Simple Női Liga 3. fordulójában az FTC vendégeként. A mérkőzés után Biró Bence asszisztensedzőt, valamint Kiss-Lantos Hannát kértük egy rövid összegzésre.

Az Illés Akadémia növendéke, Kiss-Lantos Hanna végigjátszotta a mérkőzést és pár gondolatban értékelte nekünk az összecsapát.

A meccs elején az volt a legfőbb instrukció, hogy türelmesen, összpontosítva játsszunk, próbáljuk meg szűkíteni a területeket, ne legyünk egymástól távol. Aztán a szünetben próbált belénk lelket önteni a stáb, és kérték, hogy legyünk határozottabbak. Belülről úgy éreztem, hogy sajnos ebből nem sok mindent sikerült megvalósítani, nagyon sokszor átszaladtak, átrohantak rajtunk, nem tudtuk megtartani a labdát a középpályán. Egyáltalán nem szeretnénk kifogásokat keresni, de talán egy kicsit a meleg is tompított a játékunkon, és azt gondolom, hogy a Mester hiánya is nagyon megfogott bennünket. Az asszisztensedzőnk, Biró Bence minden tőle telhetőt megtett, hogy felrázzon minket, és kihozzuk a mérkőzésből a maximumot, de sajnos egy csúnya vereségbe szaladtunk bele, amiért vállaljuk a felelősséget

– fogalmazott Kiss-Lantos Hanna.

Székely Tibor betegség miatt ezúttal nem lehetett ott a kispadon, így Biró Bence irányította az együttest

Egyéni-, valamint csapatszinten is követtünk el hibákat, ezeket pedig kihasználta a Ferencváros. A szünetben próbáltunk tiszta lappal indulni, elfelejteni, ami addig történt, ez részben sikerült is, de rögzített játékhelyzetekből újabb gólokat kaptunk. Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettünk volna, nem haraptunk eléggé, valamint a sérültjeink hiányát is megéreztük

– summázta a történteket Biró Bence.