Nem született gól az idei utolsó U17-es meccsen

Nem született gól az idei utolsó U17-es meccsen

A győri találkozón egyik csapat sem tudott betalálni.

ETO FC Győr U17 – Illés Akadémia U17 0–0
Illés Aka. U17: Pikács – Markó, Molnár L., Kelemen M. – Sipos-Kiss (Balla, 78.), Szücs, Bolla Á., Szele – Sági (Kiss-Szécsényi, 92.), Hende D., Tóth E. (Szilvási, 75.). Vezetőedző: Kovács László.

Győrben zárta az U17-es kiemelt bajnokságot az Illés Akadémia. Az utolsó mérkőzés előtt már tudtuk, hogy mi mindenhogyan a 7. helyen fejezzük be a 2024/2025-ös kiírást, a Rába-partiak pedig azért hajtottak, hogy a dobogó alsó fokát meg tudják tartani. Azaz kivételesen lényeges volt a meccs a Győrnek, nekünk pedig a fejlődésünk szempontjából volt fontos a mérkőzés.

Kifejezetten jó volt az első félidő, az átmeneteink remekül működtek. Az első helyzetünk Sági Marcell előtt adódott: Szele Máté lépett meg, önzetlenül adott középre, ám a visszaérő bekkek Sági lövését blokkolták. Nem sokkal később egy szöglet után Markó Martin az oldalhálóba fejelt, míg Bolla Áron egy kitűnő lekészítés után centikkel lőtt a hosszú sarok mellé. Tóth Erik saját magának alakított ki helyzetet szép egyéni játék után, sajnos az ő lövése is célt tévesztett.

A szünet után mindent egy lapra feltéve jött az ETO: azonban, ha túljutott a védőfalon a győri akció, akkor Pikács Márk védett remekül! Gól nem született, idegenbeli pontszerzéssel fejeztük be a szezont.

A mérkőzés jól kezdődött, ez kitartott az első félidő végéig. Jól mentünk át védekezéstől támadásba, volt több nagy helyzetünk is. Kiválóan védekeztünk, a hazaiaknak csak lecsorgókból voltak kisebb lehetőségeik. A II. félidőben nehezebb dolgunk volt, nagy nyomás alatt tartott bennünket az ETO, de kimondott gólhelyzetük nem volt. A találkozó remek lezárása volt a szezonnak! Azokat a jegyeket kaptam vissza, amiket egész évben gyakoroltunk. Búcsúzni csak szépen szabad, és mi szépen búcsúztunk, köszönöm mindenki munkáját és a szülők támogatását

– értékelt a vezetőedző, Kovács László.