A fővárosban kezdte meg a bajnokságot az Illés Akadémia U14.
Ferencváros U14 – Illés Akadémia U14 3–0 (0–0)
Illés Aka. U14: Pálla – Fazekas (Németh B., 65.), Őri (Tar, 54.), Hányi B., Tóth B. – Németh L., Varga V. L. – Novák B. (Német, 65.), Lengyel (Németh D., 65.), Varga M. (Kőrösi, 41.) – Károlyi (Babos, 41.). Vezetőedző: Sátori Barnabás.
A 2025/2026-os bajnoki szezon első tétmérkőzését az Illés Akadémia korosztályai közül az U14-eseink játszották: Sátori Barnabás csapata a Ferencváros vendégeként lépett pályára.
Az első félidőben kiegyenlített volt a játék képe, a kapuk nem forogtak veszélyben, mindkét csapat védekezése stabilnak bizonyult. A szünetet követően egy 11-essel előnybe kerültek a IX. kerületiek. Mi mentünk előre az egyenlítés érdekében, míg az 57. percben egy kontrát pontosan tudtak befejezni a hazaiak, így kétgólosra nőtt a hátrányunk. Ekkor sem adtuk fel, ám hiába építettük a helyzeteket, az utolsó passzok nem voltak sikeresek. A hajrában még egyszer betalált a Ferencváros, így 3–0-s vereséget szenvedtünk.
A mezőnyben végig kiegyenlíttet játék zajlott, viszont a kapu előtt ellenfelünk volt jóval hatékonyabb, akik ez alapján megérdemelten győztek, gratulálok nekik. Nagyon szerettünk volna győzni és ezzel is segíteni Kiss Máté gyógyulásában – ez most nem sikerült, ettől függetlenül őt nagyon várjuk vissza mielőbb
– mondta a vezetőedző, Sátori Barnabás.