Négyszer mattolta ellenfelét az Illés Akadémia leány U19-es csapata

Négyszer mattolta ellenfelét az Illés Akadémia leány U19-es csapata

A zöld-fehérek mindkét félidőben kétszer-kétszer voltak eredményesek. 

Illés Akadémia leány U19 – MTK Budapest leány U19 4–1 (2–0)
Illés Aka. leány U19: Kocsi (Vasi, 56.) – Müller, Takács M., Lukács (Kopfensteiner, 46.) – Giczi, Bukor (Palatin, 46.), Márkus, Licskai (Doncsecz, 56.) – Dobos, Polovics, Csanádi (Balla, 56.). Vezetőedző: Tebeli György. 
Gólszerzők: Polovics (14., 1–0; 82., 4–1), Dobos (42., 2–0), Müller (62., 3–1)

Hazai környezetben folytatódott a bajnokság az Illés Akadémia leány U19-es csapata számára. Tebeli György együttese azt az MTK-t fogadta, akik ellen idegenben – még a 2025/2026-os szezon első meccsén – 5–1-re sikerült győzni. 

Az első negyedóra végén egy szórványos vendégtámadást követően villámgyors átmenettel jutottunk el az MTK kapujáig: a szép és pontos végén Csanádi Kata Róza mesteri átadásából Polovics Dorina volt eredményes, 1–0. A félidő hajrájában aztán a bal szélünk is megvillant egy hasonló szituációt követően: ezúttal Licskai Léna adott forintos labdát Dobos Emesének, aki középről nem hibázott, 2–0. 

A térfélcsere után nem sokkal egy felesleges szabálytalanságot követően jogos 11-est kapott az MTK, szépítettek is. A bekapott gól után visszakapcsoltak a mieink az üzemi hőfokra! A 62. percben egy szöglet utáni kavarodást követően Müller Zsófia állította vissza a kétgólos különbséget. A hajrára fordulva Márkus Gréta kulcspasszából Polovics Dorina szerezte meg saját maga második, csapata negyedik gólját, így 4–1-re győztünk! 

A második félidő első öt percét leszámítva, végig uraltuk a mérkőzést. Nyomás alatt tartottuk az MTK-t és jól is játszottunk. Hiába volt azonban nagy a labdabirtoklási fölényünk, az első félidőben nem tudtuk megbontani a vendégvédelmet, mert fegyelmezetten futballoztak. Teljesen megérdemelten győztünk, gratulálok a lányoknak a sikerhez és a magabiztos játékukhoz

– nyilatkozta Tebeli György.