Négy jelenlegi növendékünk játszott a Haladásban

Négy jelenlegi növendékünk játszott a Haladásban

Szolnokon szerepelt az NB II utolsó őszi fordulójában a vasi csapat.

 

A Szombathelyi Haladás a Tisza fővárosába látogatott: a vasárnapi volt a Merkantil Bank Liga 2020/2021-es őszi szezonjában az utolsó forduló. Mátyus János csapatában kezdőként szerepelt Kállai Kevin és Schuszter Ronald, míg a korábbi Illés Akadémia-növendékek közül Doktorics Áron, Medgyes Zoltán és Németh Márió. Ugyancsak kezdett az Illés Akadémia kapusedzője, a Haladást 2004 óta szolgáló hálóőr, Rózsa Dániel. Sérülés miatt Debreceni Zalán nem tudott a zöld-fehérekkel utazni. A kispadon Tóth Milán és Szalay Szabolcs vártak arra, hogy újabb találkozón játszhassanak, a két cserekapus közül az egyik Simon Barnabás volt.

Kállai ezúttal jobbhátvédként kezdett, Schuszter pedig a középpálya közepén, ott is inkább védekező feladattal. Az első félidőben mindkét kapu veszélyben forgott, de gól nem született. Fordulás után szűk negyedóra telt el, amikor egy rendkívül szerencsétlen mozdulatot követően a hazaiak jutottak előnyhöz. Schuszter ezek után balhátvéd lett, majd miután a szakmai stáb bedobta a két ifjú csatárt: Tóthot és Szalay is, a Haladás 88-asa átkerült a jobb-bekk pozíciójába. A 80. percben Rózsa Dániel került főszerepbe. Az előnyben lévő szolnokiak jutottak 11-eshez, ám a korábbi válogatott kapus hárította a büntetőt, sőt, az ismétlést is. A megkaparintott labdát előre rúgta, abból Tóth Milán került helyzetbe, de a támadó lövését védte a szolnoki kapus. A Haladás ment előre becsülettel, ám a ráadásban egy szöglet után ismét a kékmezesek találtak be, kialakítva a 2–0-ás végeredményt.

Döntetlenszagú találkozón a szerencsésebb Szolnok gyűjtötte be a három pontot.

A mérkőzésről elmondta véleményét az azt végigjátszó Schuszter Ronald is: a videóinterjú elérhető az Illés Akadémia Facebook- és Instagram-oldalán is.

Címlapfotó: Kiss János (Új Néplap)