Nagyon boldog szülinapot!

Nagyon boldog szülinapot!

Ma ünnepli 14. születésnapját Tama Máté.

Szombathelyen született, és Répcelakon kezdett el játszani ötéves korában, majd másfél szezont követően a Lurkóba került. 2017. szeptember 10-én debütált az U12-es bajnokságban: a zöld-feketék Csornán győztek 13–0-ra. A következő bajnokságra az Illés Akadémia kötelékébe került. 2018. szeptember 8-án állt először nálunk a kapuban: az Üstökös ellen 14–0-ra nyertünk – összesen 13-szor játszott. Egy év múlva az U13-asok között nyolcszor védett, míg a mostani küzdelemsorozatban eddig nyolc alkalommal védte az U14 hálóját. Ma, a születésnapján ismét bizonyíthat, hiszen az ETO elleni elmaradt bajnoki meccsét pótolja csapata.

Tóth Zsolt így jellemzi a kapust:

Magabiztos teljesítményt nyújtott eddig a kapuban: az edzéseken és a mérkőzéseken egyaránt! Nagy előnye, hogy lábbal is roppant magabiztos, ami a mai modern futballban már elvárás egy kapustól. Minden kapustechnikai elemben fejlődnie kell, ugyanakkor remek mentalitású játékos, ezért bízom benne, hogy pályafutása töretlen marad!

Rózsa Dániel, Máté kapusedzője is elmondta véleményét a tanítványról:

Az utóbbi egy évben edzettem Mátét, akinél a nyári felkészülésnél éreztem egy ugrásszerű fejlődést. Ennek köszönhetően pedig a korosztálya húzóembere tudott lenni ősszel. Nagy erőssége a lábbal való játék. Rendkívül szerény és jól dolgozik.