Ma ünnepli 18. születésnapját Abért Barna András.
Barna Szombathelyen született, 2007. október 4-én. Ötéves múlt, amikor focizni kezdett a Haladás VSE csapatában, majd 2018 nyarán került az Illés Akadémiára. 2018. szeptember 8-án debütált az U12-es bajnokságban, csapatunk 14–0-ra győzött az Üstökös FC Győr ellen. Szűk egy hónap múlva már első gólját is megszerezte: Mosonmagyaróváron 8–0-ra nyertünk, Barna nevéhez fűződik a hetedik találatunk. A mai napig – 23 vármegyei I. osztályú találkozó mellett – 135 bajnoki és 1 kupamérkőzésen szerepelt csapatunkban, és 12 gólt szerzett.
Barniról Kovács László, U19-es csapatunk vezetőedzője adott jellemzést:
Rendkívül jó alany, aki odaadó és alázatos. Mindent adottsága megvan ahhoz, hogy komoly célokért focizhasson, talán egy kis „csibész” vér hiányzik a játékából – remélem, ezt idén közös munkával pótolni tudjuk!