Nagyon boldog születésnapot!

Nagyon boldog születésnapot!

Bence június 17-én ünnepli 16. születésnapját.

A szombathelyi születésű játékos játszott a Baranya megyei Almamellék SE-ben és az ausztriai Monyorókeréken (SV Eberau). A 2016/2017-es idényben a Lurkó UFC színeiben az U14-es II. osztály Észak-nyugati csoportjában 10 mérkőzésen öt gólt szerzett: az elsőt a Nagykanizsa ellen idegenben. Nem sokkal később a Sárvár FC ellen már duplázni is tudott. Egy évre rá már az Illés Akadémia mezét húzhatta magára: az U14-es I. osztályú bajnokságban 17 találkozón 6 találat volt a mérlege. A 2018/2019-es küzdelemsorozatban az U15-ösök között szerepelt és 23-szor lépett pályára, egy gólját az MTK ellen szerezte. A nemrégiben befejezettnek nyilvánított bajnokságban a hetedik helyen zárt az U16-os együttessel, amelyben 13-szor szerepelt. Idén februárban a Puskás Akadémia elleni idegenbeli meccsen az U17-esek között is debütálhatott.

Sátori Barnabás, aki az U16-osok között volt Bence edzője, így nyilatkozott róla:

Nagyon jó atletikus képességekkel bíró szélső játékos, aki technikailag is rendben van. Úgy látom, hogy taktikailag és egyéni védekezésben tud még inkább fejlődni.