Nagyobb létszám, nagyobb pálya

Nagyobb létszám, nagyobb pálya

Az Illés Akadémia U8 első nemzetközi tornáján szerepelt.

Stájerországba utazott a Pados József vezette Illés Akadémia U8! A zöld-fehérek Pákozdi Marcell, Simon Medox, Spaits Jácint, Topor Benedikt, Tóth Soma, Zsidai Vajk, Zuggó Donoven Patrik, Pasics Botond, Török Milán összeállításban szerepeltek. A torna körmérkőzéses formában zajlott, az ellenfeleink között voltak a kartintiai Austria Klagenfurt, a bécsi First Vienna, a stájer JAZ GU Süd és Nova Talente, valamint a Zalaegerszeg. Az U8-ban már nagyobb létszámban, nagyobb pályán játszanak, mint tavaly – a zöld-fehérek kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, támadásban pedig szemre is tetszetős dolgokat mutattak be!

Három hete vagyok ezzel a korosztállyal, az ismerkedés első fázisában vagyunk. A tornán az életkori sajátosságoknak megfelelően rengeteg volt az 1:1 párharc. Azonban nálunk sokszor láttam, hogy kerestük a társat is a pályán, ami kiemelkedő ebben a korban. Küzdeni tudásból is jelesre vizsgáztak a gyerekek, sokszor élmény volt nézni őket. Rengeteg lépcsőfok áll még előttünk, de az elsőre már felléptünk. Gratulálok mindenkinek

– mondta a vezetőedző, Pados József.