Nagy skalp Debrecenből

Nagy skalp Debrecenből

Három ponttal tér haza a Hajdúságból és búcsúzik az U16-os csapatot átvevő edzőjétől, Kovács Lászlótól a legidősebb korosztályunk. 

DVSC U19 – Illés Akadémia U19 1–2 (0–1)
Illés Aka. U19: Nagy K. – Markó (Erdei, 10.), Tasnádi (Németh R., 46.), Molnár L. – Bolla – Abért B., Csalló, Szücs, Szele – Paizs (Tóth K., 90.), Tóth E. (Sági, 76.). Vezetőedző: Kovács László. 
Gólszerzők: Tasnádi (45., 0–1), Tóth E. (47., 0–2)

Az első hat forduló alatt mindkét csapat kétszer kapott csak ki, mégis hat pont volt a klubok között, mert a DVSC négy meccsen győzött, mi pedig három döntetlen mellett csak egyszer hagytuk el sikeresen a játékteret. 

Nagy nyomás tett ránk a Loki a meccs elején, ám a szívünk és a lelkünk is a helyén volt, jól védekeztünk. Sajnos a 10. percben máris kénytelenek voltunk cserélni: Markó Martin Erdei Merse váltotta. Éledeztünk: Paizs László, Csalló Kristóf és Tóth Erik is veszélyeztetett egyéni játékok után, ám a kísérletek célt tévesztettek. Ebben az időszakban területbe lőtt labdákkal próbálkozott a hazai csapat, ezeket jól hatástalanítottunk. Félóra elteltével Tasnádi Áron is megsérült: hogy ne veszítsünk már az első félidőben két cserélési lehetőséget, ezért Kovács László átszervezte csapatát és Tasnádi Áron centerpozícióba került. Ha már ott volt, akkor a 45. percben be is talált – nem csak megtette, amit megkövetelt a haza, hanem annál is többet tett Tasi!

Az egygólos előnyünket a szünet után villámgyorsan megdupláztuk! Az éppen Tasnádi Áront váltó Németh Richárd tálalt kitűnően Tóth Erik elé, aki kilőtte a hosszú sarkot, 0–2! A 85. percben egy könnyű síppal befújt büntetőből szépített a Loki, ám több gól már nem esett, így 2–1-re győztünk a Hajdúságban!

Viszontagságos úton vagyunk túl: sok játékosomat betegség miatt voltam kénytelen nélkülözni. Hétórás út után nehezen kezdtük a találkozót és már a 10. percben cserélni voltam kénytelen. Az összkép alapján hihetetlen nagy sportemberi teljesítmény jellemezte a srácokat a mai napon! Tudták, milyen céllal vágtak neki ennek a mérkőzésnek és tudom, hogy szépen akartak tőlem búcsúzni. Mindehhez megfelelő légkört teremtettek, és ennek a kombinációja hozta meg a győzelmet! Büszke vagyok rájuk és kívánom nekik, hogy egyéni- és csapatcéljaikat mindnyájan érjék el

– nyilatkozta Kovács László vezetőedző.