Igazságos eredmény született.
Illés Akadémia U17 – Puskás Akadémia U17 1–1 (0–1)
Illés Aka. U17: Rapali – Hányi D., Víg-Tamás, Angler D. – Balla, Sánta, Hideg, Papp Á. (Gombás, 73.), Mihály (Lakatos, 85.) – Kiss-Szécsényi (Bosnyák, 46.), Róka. Vezetőedző: Körhöcz György.
Gólszerző: Róka (68., 1–1)
Rövid ismerkedés után a Puskásnál volt többet a labda, ám az első nagy lehetőség előttünk adódott: szépen tettük ki a labdát a jobbösszekötő helyére, Róka Benjámin belépett a 16-oson belülre és jobbal a hosszú sarkot célozta meg, ám a labda a kapufa külső éléről az alapvonal mögé pattant. Pontrúgás után is veszélyeztettünk, egyre inkább kiegyenlítődött a labdabirtoklás. A jobboldalon voltunk aktívabbak továbbra is. A 37. percben a vendégek kerültek előnybe: a jobboldalról középre adott átadásra üresen érkezett a center, aki az ötösről a jobb alsó sarokba bólintott, 0–1. A félidő utolsó momentumaként ziccerben vitte a felcsúti támadó a labdát a kapunkra, ám Rapali Zsombor bravúrosan hárított!
A második félidő úgy indult, mint az első: némi vendégfölénnyel. Aztán 10 perc elteltével már mi is eljutottunk a vendégkapuig, lövéssel és beadással is kísérleteztünk. A második félidőnek pontosan a fele ment el, amikor egyenlítettünk! A jobb oldalon Róka Benjámin kapott egy labdát az üres területbe, lefutotta a védőket, és az ötös sarkáról a jobb alsóba lőtt, 1–1! Itt is és ott is voltak ezek után is kisebb lehetőségek: nálunk Rapali Zsombor leszedte a magas labdákat, így nem volt veszélyben a kapunk. Mi szögletekig jutottunk, ezekből azonban nem tudtunk igazán nagy helyzetbe kerülni, így maradt az igazságos döntetlen.
A mai mérkőzésen szeretném kiemelni a mentalitásunkat: remek csapat ellen játszottunk, akik ellen karakterünket végig megmutattuk a 90 perc során. Az eredménytől függetlenül, elsősorban mindig ezt szeretnénk viszontlátni! Nagyon sokat dolgoztak a srácok, igazi csapatként működtünk, a keret minden tagja hozzátett ahhoz, hogy „pontosan” indítsuk a bajnoki szezont
– vélekedett Körhöcz György vezetőedző.