Mi álltunk közelebb a győzelemhez

Mi álltunk közelebb a győzelemhez

Jobb helyzetkihasználással itthon tarthatta volna a három pontot az Illés Akadémia U15. Döntetlen lett a vége.

Illés Akadémia U15 – Puskás Akadémia U15 1–1 (1–1)
Illés Aka. U15: Hajba – Németh B., Churchward (Ferencz-Tapaszi, 59.), Takács Á., Szalma – Orbán (Oláh, 51.), Molnár B., Bock – Lakatos (Ládonyi, 41.), Zsuppán, Papp Á. (Szabó B., 41.). Vezetőedző: Körhöcz György.
Gólszerzők: Molnár B. (7., 1–0)

A dobogós Puskás Akadémia érkezett az Illés Akadémia U15 vendégségébe: 15 forduló után csupán 7 ponttal járnak előttünk a felcsútiak, ami a tabellán is hét hely különbséget jelent. Ősszel remek játékot bemutatva 2–1-re győztünk a sárga-kékek vendégeként.

Azonnal nagy iramban kezdődött a találkozó és negyedóra alatt mindkét fél betalált. Az előnyt mi szereztük meg: Lakatos Krisztián szögletére Molnár Barnabás érkezett remekül fejjel, 1–0! Nem sokkal később egy szabadrúgás után kerültünk helyzetbe, de mellé ment a labda, míg az ellentámadásból óriási tömegjelenet zajlott a kapunk előtt: a kapufa is segített, két-három alkalommal a gólvonalról mentettünk, Hajba Botond is beledobta magát a labda útjába, aztán nagy nehézségek árán, de felszabadítottunk. Fokozták a nyomást a vendégek és egy baloldali lapos beadás után lemaradtunk a centerről, akinek lapos lövésébe csak beleérni tudott kapusunk, 1–1. A gólváltás után is megmaradt a mérkőzés hajtós jellege, a szünetig több találat nem esett.

A térfélcsere után mi játszottunk fölénybe, több helyzetet is kialakítottunk, sajnos ezek kimaradtak. Oláh Dominik és Zsuppán Kornél is betalálhatott volna, ám egy kevés mindig hiányzott a gólhoz. Egyértelműen mi álltunk közelebb a győzelemhez, azonban ebben a bajnokságban nem sikerült másodszor is felülkerekednünk a felcsútiakon.

Kifejezetten jól kezdtük a mérkőzést, a vezetést is sikerült megszereznünk, sőt, akár kettő is lehetett volna közte. 1–1 után kiegyenlített lett a találkozó, ám a szünet után nekünk volt több gólszerzési lehetőségünk. Nagyon jó helyeken szereztünk labdákat, nem engedtük a vendégeket kibontakozni, többször is benne volt a lábunkban az újabb találat, sajnos ott is maradt. Annak ellenére, hogy a győzelmet nem sikerült megszerezni, büszke vagyok a srácokra, jól dolgoztak

– értékelt Körhöcz György vezetőedző.