Kikapott hazai pályán az Illés Akadémia U16.
Illés Akadémia U16 – Gödöllői SK U16 0–2 (0–1)
Illés Aka. U16: Varga E. – Dinnyés (Módly, 46.), Churchward, Ferencz-Tapaszi, Ládonyi (Márkus, 64.) – Bock, Szalma – Papp M. (Hende M., 75.), Lakatos (Németh B., 46.), Papp Á. (Oláh, 64.) – Szabó B. Vezetőedző: Németh Richárd.
Az Illés Akadémia U16 számára hazai környezetben folytatódott a bajnokság, a mieink a Gödöllői SK gárdáját látták vendégül. A 4. percben Papp Áron húzott befelé balról, két jó csel után jobbal kevéssel a jobb alsó sarok mellé lőtt 19 méterről. Bő tíz perc elteltével Lakatos Krisztián jött be keresztben jobbról balra, ő is a körívről lőtt laposan, ezúttal védett a vendégkapus. Sajnos egy pontrúgás után figyelmetlenek voltunk és a gödöllőiek kerültek előnybe az első negyedóra végén – pedig tulajdonképpen az ő térfelükön zajlott a teljes első félidő. Az 59. percben szinte először jött át a mi térfelünkre a második játékrészben a vendégcsapat és egy baloldali szöglet után újabb fejessel növelték kettőre a különbséget. Több alkalommal is hatalmas bravúrt mutatott be a gödöllői kapus: lehetett szó akár kézzel, akár lábbal való védésről, óriási szerepe volt abban, hogy csapata megnyerte a találkozót.
Végig megvolt a labdabirtoklási fölényünk, ahogy mindig is szeretnénk. Eljutottunk az ellenfél kapujáig is, csak sajnos nem éltünk egyik lehetőségünkkel sem. Nem az első ilyen találkozónk ez, amikor így alakul: kapusunknak tulajdonképpen nem volt védeni valója. Jó támadásaink és kombinációink voltak, a játék működött, ám a vége hiányzott. Most minden kifelé pattan: azért dolgozunk tovább, hogy ezt a szériát magunk mögött hagyjuk
– értékelte a 90 percet Németh Richárd.