Megállapodás a Kölcsey Gimnáziummal

Megállapodás a Kölcsey Gimnáziummal

Növendékeink a körmendi középiskolában (is) tanulhatnak.

Háromoldalú megállapodás született a mai napon: a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium részéről Laczó Tamás igazgató, a Szombathelyi Tankerületi Központ részéről Fodor István tankerületi igazgató, míg az Illés Sport Alapítvány részéről Kóbor László kuratóriumi elnök írtak alá kontraktust. Ennek értelmében az Illés Akadémia növendékei a Kölcsey Gimnáziumban is folytathatják tanulmányaikat. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Bebes István, Körmend Város polgármestere is.

Az eddig meglévő középiskolák: a Herman Ottó Szakgimnázium és Szakközépiskola, valamint a Nagy Lajos Gimnázium mellett tehát ezt a harmadik intézmény, ahová az Illés Akadémia növendékei beiratkozhatnak.

A labdarúgás elsajátítása mellett nagyon fontos számunkra az oktatás: ez a három iskola megfelelő alternatívát nyújt a hozzánk érkező gyerekeknek (és szüleiknek). Választásuk alapján különböző szintű iskolák közül dönthetik el, hol is tanuljanak tovább az Illés Akadémiára érkező fiatalok.

A tanulás és a sport összehangolásának zálogaként a partnerek egy-egy akadémiás zászlót is szignáltak, valamint mindegyik jelenlévő aláírt egy Illéses mezt, ami az iskolában kerül majd kiállításra.