2025-ben is két turnusban: június 23-27., illetve június 30-július 4. között lesz a nyári tábor helyszíne az Illés Akadémia.
A Lurkó UFC és az Illés Akadémia hagyományos nyári táborát idén is megtartja. Várjuk a 2012–2019 között születettek jelentkezését!
A sport, az élmény és a szórakozás mellett kalandokat is ajánlunk: minden nap 8 és 17 óra között, napi háromszori étkezéssel (tízóraival, ebéddel, uzsonnával) várjuk a résztvevőket. Az UEFA labdarúgóképzés alapján történik erre a hétre az edzésprogram összeállítása, kiegészítve játékos foglalkozásokkal, mozgáskoordinációt javító feladatokkal. Mindezt a Lurkó UFC szakmai stábjának közvetítésével, kikapcsolódást biztosító szabadidős programokba ágyazva.
A foglalkozások helyszíne az Illés Akadémia létesítményei lesznek, emellett a terveink szerint strandolás is szerepel a programban, továbbá kalandtúra, kvíz, játékos vetélkedők, számháború, élménytalálkozó és foci, foci, foci. Az étkezés mellett biztosítunk tábori pólókat a gyerekeknek. Egy teljes hét részvételi díja a napközis ellátással 40.000 forint/fő. Testvérek számára kedvezményt adunk!
A táborba való jelentkezéshez szükséges dokumentumok listája elérhető az alábbi linken.
Várunk mindenki szeretettel!