Szegedről három ponttal tér haza az Illés Akadémia leány U17-es csapata.
St. Mihály FC leány U17 – Illés Akadémia leány U17 1–5 (0–1)
Illés Aka. leány U17: Szilágyi (Farkas E., 73.) – Derényi, Schőnig, Széplaki – Heiszter (Karancsi, 46.), Palatin, Sipos-Kiss, Bihari Cs. – Horváth A., Balla (Petrik, 67.), Krecsár. Vezetőedző: Balogh Henrietta.
Gólszerzők: Bihari Cs. (13., 0–1), Karancsi (47., 0–2; 58., 0–3; 83., 1–4), Petrik (89., 1–5)
Az első perctől mi irányítottunk és szűk negyedóra alatt meg is szereztük a vezetést: Sipos-Kiss Virág passzolt a baloldal felfutó Bihari Csengéhez, aki egy befelé bemutatott csel után szépen tekert a hosszú sarokba, 0–1. Szép támadásokat vezettünk, de betalálni újfent nem sikerült. Paprikás volt az első félidő, oda-odaszúrtak egymásnak a felek. A mi kapunk nem forgott veszélyben.
A szünetben egyet változtatott Balogh Henrietta és pályára léphetett sérülése után Karancsi Emma! A támadó nem sokat tétlenkedett: 13 perc alatt kétszer is betalált, mindkétszer átlövésből! A hajrára fordulva büntetőből szépítettek a szegediek, ám a középkezdés után Palatin Dorka passzából Karancsi Emma rúgta meg saját maga harmadik, csapata negyedik találatát. Az utolsó előtti percben Palatin Dorka önzetlen átadását Petrik Zorka értékesítette, így 5–1-re nyertünk: az MTK után a St. Mihály FC ellen is.
Nagyon sokat és jól dolgoztak ma is a lányok: a szegediek a szünet után szerkezetet váltottak, ám így is uraltak a találkozót és ilyen különbséggel is megérdemelten győztünk. A hozzánk hasonlóan két győzelemmel kezdő Ferencváros ellen folytatjuk hazai környezetben
– értékelt Balogh Henrietta.