Második alkalommal is Kisöreg Kupa az Illés Akadémián!

Második alkalommal is Kisöreg Kupa az Illés Akadémián!

Az U13-as korosztályban francia, holland, német és osztrák csapatok is érkeznek Szombathelyre. 

A most következő hétvégén az Illés Akadémia lesz a házigazdája a második alkalommal megrendezésre kerülő Kisöreg Kupának. 1984-ben a Szovjetunió volt az otthona az U18-as labdarúgó Európa-bajnokságnak. A Bicskei Bertalan vezette magyar csapat: Petry Zsolt, Szeiler József (kapusok); Csoboth Róbert, Deák Sándor, Haáz Ferenc, Keller József, Kovács Ervin, Kovács Kálmán, Krizán Sándor, Orovecz György, Pintér Attila, Szélpál László, Takács József, Vincze István, Zvara József, Zsinka János, Zsivoczky Gyula (mezőnyjátékosok) összetételben Csehszlovákiát, Spanyolországot és Svájcot is legyőzte a csoportmeccseken. Az elődöntőben Lengyelország ellen 2–0-ra nyertünk, míg a döntőben a rendező szovjeteket 0–0-s mérkőzés után büntetőkel vertük 3–2-re.

Az akkor szövetségi edzőre – későbbi szövetségi kapitányra – emlékezünk meg az U13-as nemzetközi tornával, amelyre érkezik Németországból az RB Leipzig, Ausztriából az FK Austria Wien és a Red Bull Salzburg, Franciaországból az FC Toulouse, Hollandiából az AZ Alkmaar valamint Magyarországot képviseli a Honvéd, a Ferencváros, a Puskás Akadémia és az Illés Akadémia. Rendkívül jó tapasztalatokat szereztünk a múlt évben, ez pedig megalapozta az idei szervezést, így már az osztrák és német csapatok mellett két futballnagyhatalom, Franciaország és Hollandia is képviseli magát Szombathelyen

– tudatta a sajtóval a József Attila Színházban a szervezők részéről Petry Zsolt, Krizán Sándor és Halmai Gábor. 

Az U13-as korosztály mérkőzései szombaton 9:15 órakor kezdődnek, teljes pályán zajlanak, a játékidő 1X25 perc. A kilenc csapat körmérkőzéses rendszerben dönti el a csoport sorrendjét. Szombaton délelőtt, szombaton délután és vasárnap délelőtt is 3-3 fordulót rendezünk meg. A torna menetrendje elérhető a Meinturnierplan.de oldalán. 

A tervek szerint a szombat délutáni fordulók végén az egykori ifjúsági Eb-győztes csapat tagjai, az újságíró-válogatott, a szülők és az edzők is futballcipőt húznak és gálatornán mérik össze erejüket. Vasárnap 11:30 órakor kezdődik az ünnepélyes eredményhirdetés.

A tornára való belépés ingyenes, azonban a Szarka Zoltán utcába csak a csapatbuszok hajthatnak be, ezért arra kérjük a szülőket és érdeklődőket, hogy a környékbeli utcákban parkoljanak!