Más szabályok, idősebbek ellen, mégis kezdeményező futball

Más szabályok, idősebbek ellen, mégis kezdeményező futball

Az Illés Akadémia U11 Ausztriában játszott.

A Joó Bálint által irányított Illés Akadémia U11 Polgár Soma, Baráth Olivér, Mándli Marcell, Bencs Máté, Pluska Witold, Farkas Dominik, Magyar Zalán, Komondi Noel, Bonchis Damián, Kummer Zoárd, Takács Ádám összeállításban utazott Répcekőhalom-Dérföldre (Steinberg-Dörfl). A zöld-fehérek a felsőpulyai (Oberpullendorf) U12-es együttessel csapott össze, a játékidő 2X35 perc volt. Az U11-es pályaméretnél nagyobb volt a játékterület, de kisebb, mint az U12-es, a csapatok pedig 6+1-es felállással.

Dicséretes, hogy játékban abszolút feltudtuk venni a versenyt a nálunk egy évvel idősebb ellenfelünkkel szemben. Ezúttal a fizikális különbséget is sikerült kompenzálnunk megfelelő mentalitással. Labdabirtoklásban kezdeményezőek, labdaszerzésben kellően agresszívak voltunk. Jól működtek a labdakihozatalaink, igyekeztünk a saját kapunktól tudatosan építeni a játékot, amikor pedig úgy kívánta a játékhelyzet, akkor hosszú indításokkal operáltunk, de azt is tudatosan. Hasznos volt a számunkra ez a mai mérkőzés, amely jól szolgálta a gyerekek fejlődését

– mondta a vezetőedző, Joó Bálint.