Lelkesedéssel szinte minden kompenzálható

Lelkesedéssel szinte minden kompenzálható

Mosonmagyaróváron vett részt hat egyesület csapatait felvonultató tornán akadémiánk U7-es együttese.

A Bozsik-programba tartozó regionális erőfelmérőn a rendező óváriak mellett a Gyirmót SE, a Király SE, az ETO FC Győr, a szintén győri Üstökös, valamint az Illés Akadémia U7-es gárdája vett részt. Valamennyi egyesület két-két gárdát indíthatott, így pihenő nélkül zajlottak az egyenként 12 perces mérkőzések. A mieink pontosan tizenketten voltak, ennek köszönhetően Szabó Róbert két hatfős együttest alakíthatott ki a Tóth Zoárd, Ilus Bence, Francsics Máté, Mihályfi Milán, Kárász Miron, Henc Dénes, Markó Hunor, Mersich Máté, Kővári Gergő, Rozner Ralf, Nagy-Szabó Benett Péter, valamint Pungor Dominik alkotta keretből.

Mindkét csapatról elmondható, hogy a gyerekek alkatából fakadó fizikai hátrányt határtalan lelkesedéssel, sok futással, és pontos passzjátékkal próbáltuk ellensúlyozni, ami többé-kevésbé sikerült is. A torna, mint mindig, most is elérte a célját, hiszen öt nagyon jó ellenféllel szemben fontos tapasztalatokat szereztek a gyerekek, és kellemesen elfáradtak

– összegezte a nap tapasztalatait Szabó Róbert.