Továbbra is 100%-os teljesítménnyel áll a bajnokságban Balogh Henrietta csapata.
Puskás Akadémia leány U17 – Illés Akadémia leány U17 0–3 (0–1)
Illés Aka. leány U17: Szilágyi – Derényi, Schőnig, Széplaki – Heiszter (Bihari P.), Sipos-Kiss, Palatin, Horváth A. (Takács J., 59.) – Krecsár (Nistor, 72.), Karancsi, Balla (Petrik, 83.). Vezetőedző: Balogh Henrietta.
Gólszerzők: Krecsár (30., 0–1), Sipos-Kiss (72., 0–2), Karancsi (90., 0–3)
Felcsúton szerette volna folytatni győzelmi sorozatát az Illés Akadémia leány U17-es csapata. A zöld-fehérek már az első félidőben sok helyzetet dolgoztak ki, de csak egyszer találtak be. Krecsár Noémi iratkozott fel a gólszerzők közé félóra elteltével. Szögletből és átlövésből is veszélyeztettünk, de több gól nem született ebben a játékrészben, ám hátul nem volt izgulni valónk, a hazaiaknak igazi helyzete nem volt.
A 72. percben Palatin Dorka szögletét a hosszún érkező Sipos-Kiss Virág fejelte a kapuba, 0–2. Ezt követően is mi voltunk fölényben, ám körbelőttük a kaput, vagy a kapus kezébe helyeztünk, ziccereket rontottunk. Belementünk egy rohanásba, amivel kifárasztottunk magunkat. Ennek ellenére a meccset egy mintaszerű támadással zártuk le – sok-sok kis passzal jutottunk el a védők mögé, ahol Karancsi Emma még a kapus mellett is elhúzta a labdát és a hálóba gurított, kialakítva a 3–0-s Illés Akadémia-sikert.
Féltem egy kicsit, hogy a Fradi elleni győzelem után elrugaszkodnak a földtől a lányok, ám úgy álltak bele a meccsbe, ahogy azt elvárhattam. Az első félidőben a labdabirtoklási fölényünk egy gólt eredményezett. A szünetben átbeszéltük a Puskás felállását, és ezek után jól működtek a bontásaink és a szélsőzónában is többször fölénybe kerültünk. Egy másodpercig nem forgott veszélyben a győzelmünk
– nyilatkozta Balogh Henrietta vezetőedző.