Küzdelmes és rohanós mérkőzés elsőre

Küzdelmes és rohanós mérkőzés elsőre

A bajnoki rajton egy góllal kikapott az Illés Akadémia leány U14-es csapata. 

ZTE FC leány U14 – Illés Akadémia leány U14 2–1 (1–1)
Illés Aka. leány U14: Pap – Csejtey V., Molnáros, Varga V., Csejtey K. – Horváth L., Sátori, Tóth-Herényi – Sinkó. Cserék: Koltay, Németh M., Gáspár, Gyurcsányi. Vezetőedző: Biró Bence. 
Gólszerző: Csejtey V. (19., 1–1)

Az U14-es leányok regionális bajnokságának észak-nyugati csoportjában nyolc csapat indult el a 2025/2026-os kiírásban: az első fordulóban a Biró Bence által vezetett Illés Akadémia U14 Zalaegerszegre látogatott. Az első negyedóra végén kollektív hibát követtünk el, a másikra vártunk, és ezt kihasználva került előnybe a hazai csapat. Azonban három perc múlva egyenlítettünk! Egy szöglet utáni második labdát a büntetőterület sarkáról Csejtey Vivien rúgta a kapuba, 1–1. Sokszor jutottunk el a kapujuk elé, de a fizikálisan jobb ellenfél az utolsó pillanatokban mindig menteni tudott. Ez által sok szögletet végezhettünk el a találkozón, veszély is volt bennük, de többször nem sikerült mattolni a hazaiak védekezését. 

Úgy tűnt, döntetlennel zárul a mérkőzés, aztán a 73. percben kimaradt a mi ziccerünk, az előrevágott labdánál pedig – hasonlóan az első gólhoz – egymásra vártunk, így a hazaiak kaparintották meg azt és be is találtak, így 2–1-re nyertek. 

Érdekes és izgalmas, egyben tanulságos mérkőzés volt a mai: szoros volt, mindkét csapatnak voltak helyzetei, hogy megnyerje a meccset. A futball helyett inkább a kapkodás és az eseményekre való reagálás volt a jellemző, mintsem a játékhelyzetek kialakítása. Ha az a célkitűzésünk, hogy ez a csapat jövőre alkalmas legyen arra, hogy az U15-ösök között nagypályán szerepeljen, akkor hosszú út áll előttünk! Egyelőre nem jellemző ránk az előre gondolkodás és a tudatos játék. Korosztályos sajátosság is van ebben, de szeretném, ha ebben rövid távon előre lépnénk. Sok jó egyéni dolgot látok, látszik, hogy sokat tanultak a lányok korábbi edzőiktől. Az első meccs okozta izgulás és az ellenfél által (is) generált rohanás nem segített bennünket. Továbbá sokaknak új volt a fizikai kontakt erős jelenléte. Ezt is meg kell szoknunk. Mindenki odatette magát a csapatomból, volt olyan is, aki meglepett pozitív irányban a mutatott bátorságával és tenni akarásával. Összességében csalódottak lehetünk, hogy nem sikerült nyerni. Azonban a hozzáállás és a fentiek alapján határozottan bizakodó vagyok

– mondta a találkozót követően Biró Bence vezetőedző.