Különböző szerepkörökben

Különböző szerepkörökben

Újabb nemzetközi mérkőzést tudott le az Illés Akadémia U10.

A Dvorschák Gábor irányította Illés Akadémia U10 Répcekőhalom-Dérföld (Steinberg-Dörfl) felé vette az irányt, ahol a Felsőpulyai Kiválasztott Tehetségek (FTT Oberpullendorf) együttesével játszottak 4X15 perces találkozót. Az osztrák szabályok szerint zajlott a mérkőzés, 4+1-es játékossal a pályán, 5X2 méteres kapura a kb. kézilabdapálya-méretű játéktéren. Sok volt a cselezés és sok gólt is szereztek a szombathelyiek, akik Szárnyas Marcell János, Simon Medox, Hegedűs Zsolt Soma, Kumar Manuel, Major Levente, Mersich Máté, Mihályfi Milán, Németh Bercel, Abért Dávid, Poór Zétény, Pungor Dominik, Szabó Bence Noel összeállításban vívták meg a nemzetközi összecsapást.

Jól szerepeltünk a mai napon, minden játékosom több poszton is pályára lépett, ennek ellenére remekül teljesítettünk. A hozzáállás nagyon tetszett, végig határozottak voltunk, és nem adtunk sok lehetőséget az ellenfélnek. Sok elmozgás volt a játékunkban, szépen megtaláltuk az üres területeket, amivel könnyedén meg tudtuk bontani az ellenfelünket. Ennek köszönhetően nagyobb különbségű győzelem született, de fontos kiemelni, hogy ellenfelünk sem adta fel a saját stílusát, és végig próbáltak kombinatívan futballozni

– értékelte a 60 percet a vezetőedző, Dvorschák Gábor.