Második tavaszi mérkőzését is kapott gól nélkül hozta le az Illés Akadémia U13.
Király SE U13 – Illés Akadémia U13 0–2 (0–1, 0–1, 0–0, 0–0)
Illés Aka. U13: Pálla – Tóth-Hencsey, Őri, Hányi B. – Bajzek, Varga V. L., Német – Károlyi. Csereként pályára léptek: Sóvári – Fazekas, Lengyel, Babos, Németh D., Kiss M., Török. Vezetőedző: Tóth Zsolt.
Gólszerzők: Varga V. L. (15., 0–1), Németh D. (27., 0–2)
Rögtön a mérkőzés elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Varga Máté átadásából Károlyi Levente lépett ki, ám lövésénél a hazai kapus nagyot védett. Nem sokkal később ismét Károlyi Levente került ziccerbe, ám ezúttal sem tudott a kapus eszén túljárni. Az első negyedóra végén egy labdaszerzés után Babos Kolos passzolt Varga Vince Lőrinchez, aki pontos átlövésből szerzett előnyt számunkra, 0–1. Szöglet után a szürke-sárgák is veszélyeztettek, Pálla Norbert azonban védett.
A következő 20 percben sem változott a játék képe, és növelni is tudtuk az előnyünket. A 27. percben Török Balázs szerzett labdát, Németh Dominikot játszott meg, aki ziccerben nem is hibázott, 0–2. Szépíthettek volna a hazaiak, ám hiába kerültek nagy helyzetbe, Pálla Norbert eszén nem tudtak túljárni.
A harmadik negyedben Varga Vince Lőrinc szabadrúgását tolta bravúrral szögletre a kapus, ekkor már inkább a mezőnyben folyt a játék. Az utolsó etapban egy szép összjáték után Németh Dominik lövését védte a hálóőr, így 2–0-ra nyertük meg a mérkőzést.
Magas labdabirtoklási fölényben voltunk a találkozón, a hazaiak támadásait jól kontrolláltuk, megérdemelt győzelmet arattunk.
A betegségek és sérülések miatt kevesen voltunk. Az első két negyedben a játék négy fázisában jól játszottunk, az alapelveink megjelentek, jól alkalmaztuk őket a játékmegoldásokban. Kritika nem érhette ma a játékunkat. Aki nem háttal állt, láthatta, mindkét csapatban vannak potenciális játékosok, akik a jövő Haladásának gerincét adhatják! Gratulálok mindkét csapatnak, különösen a sajátomnak
– nyilatkozta Tóth Zsolt vezetőedző.