Közeleg az évforduló

Közeleg az évforduló

Hamarosan kereken öt esztendeje lesz annak, hogy Hegedűs János a Haladás színeiben bemutatkozott az NB I-ben. A kőkemény védő a mai napig rendkívül nagy jelentőséget tulajdonít a 2015. május 2-i dátumnak.

Ez a nap olyan komoly mérföldkő volt az életemben, a pályafutásomban, hogy a mezszámommal együtt a kezemre tetováltattam. Majdnem annyira fontos nekem ez a dátum, mint a születésnapom.

Mennyire lényeges egy másik dátum, egészen pontosan a 2018. október 20-i nap, ugyanis akkor lőtted az elmúlt évek egyik, ha nem a legszebb gólját? Mintegy 60 méterről vetted be a Ferencváros kapuját, ráadásul azzal a találattal nyertetek 1–0-ra a Puskás Akadémia együttesével a listavezető Fradi ellen.

A labdarúgás csapatsportág, ezért elsősorban az FTC felett aratott győzelem miatt emlékezetes az a nap. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt fontos az a gól a saját pályafutásomban. Már eddig is rengetegszer láttam, de manapság is gyakran visszanézem a barátokkal, ismerősökkel. Egyébként nem sokkal később a DVTK ellen is sikerült betalálnom szabadrúgásból és az a gól is három pontot ért a csapatunknak.

Az MTK ellen 2–0-ra nyert a Haladás 2016 augusztusában, a második gólt Hegedűs János szerezte. A képen Illés Bélával, Tóth Mátéval és Pacsi Bálinttal állnak a győztes találkozó után.

Mennyit gyakoroltad annak idején az Illés Akadémián a pontrúgásokat, hogy ennyire hatékonnyá váltál ebben a műfajban?

Annak idején támadó középpályást, valamint centert játszottam az akadémián, így gyakrabban odakerültem a kapu elé. De a szabadrúgásokat már akkor is rengeteget gyakoroltam. Egyéni képzés keretében és a szabadidőmben is.

Milyen emlékeid vannak az Illésről?

Csak jót mondhatok mindenről és mindenkiről. Nagyon sok embernek tartozom köszönettel. Legelőször is talán annak a Catalin Azoiteinek, aki Törökbálinton megkeresett és az Illés Akadémiára hívott, ahol olyan remek edzők egyengették a pályafutásomat mint Simon Attila, Kuttor Attila, Tóth László, Nagy József, Bánfalvi Attila és Marton Róbert. Remélem nem felejtettem ki senkit.

Ezek szerint jól érezted magad a szombathelyi utánpótlásképző centrumban?

Nagyon jó volt ott, mivel a szakmai fejlődésem mellett nagyon sok barátra is szert tettem. Több mint egy tucatnyi egykori csapattársammal ma is szinte napi kapcsolatban vagyok. Például Jancsó Andrissal, Sarang Danival és Tóth Martinnal is sokat beszélgetünk, de a többiekre is jó szívvel gondolok. A Hermanban focista osztályunk volt, amiben húszan voltunk. Remek közösség volt.

U16-os bajnoki címet ünnepel Hegedűs János és Jancsó András

Hogy érzed magad most?

Természetesen nem annyira jól, mivel a koronavírus-járvány miatt szünetel a bajnokság. Hiányzik a futball, hiányoznak az edzések, bár profi anyagokat kapunk a Puskás Akadémiáról, ahol én jelenleg a klub második együttesének a keretéhez tartozom. Igyekszem alaposan felkészülni a lehetséges folytatása. A Parkerdőben és a Csónakázótó környékén tudok futni, emellett sokat kerékpározok. Legutóbb Bozsokra tekertünk el, ami több mint 40 kilométer volt oda-vissza. A barátnőm testvérével is tudok edzeni, akár lábteniszezni is.

A következő szezont viszont már a DVTK színeiben kezded majd meg. Milyen céljaid vannak, már csak azért is, mert 2018-ban Georges Leekens szövetségi kapitánysága idején a válogatott keretnek is a tagja voltál?

A legfontosabb célom az, hogy ismét stabil NB I-es játékosnak mondhassam magamat, mert már elég régén játszottam utoljára az élvonalban. Szeretnék hasonlóan szinten teljesíteni, mint annak idején a Haladásban és az első időszakomban a Puskás Akadémia csapatában. Bizakodó vagyok, mert úgy érzem, hogy képes leszek beverekedni magamat a DVTK együttesébe. A válogatottság viszont most nagyon távolinak tűnik. Fokozatosan kell haladni, de a jövőre nézve lényegében semmi sem elképzelhetetlen.

 

[alert icon=”” type=”general” ]

Hegedűs János 1996. október 4-én, Budapesten született. Törökbálinton kezdte a pályafutását, de szerepelt Újpesten és Budaörsön is a korosztályos együttesekben. Innen került az Illés Akadémia kötelékébe. 15 éves koráig párhuzamosan futballozott és futsalozott – talán ennek is köszönhető az a fantasztikus látóképesség, ami egész pályafutás során jellemezte. 2011-ben került Szombathelyre. A „Lángos” becenévre hallgató játékos még nem volt 16, amikor már az U18-as csapatban is szerepet kapott. A felnőttek között az NB II-es Haladás II.-ben 16 és fél évesen debütált: már akkoriban kiemelkedőnek találta teljesítményét Tóth László, az akadémia szakmai vezetője. 2015. május 2-án játszotta első meccsét az NB I-ben: Kuttor Attilánál esett át a tűzkeresztségen. Egy évre, a 2015/2016-os szezonra Budaörse került, ahol végigjátszotta az NB II-es bajnokságot, majd visszatért a Sopronban szereplő Haladásba, ahol Stef Wilsszel kiváló belső védő-kettőst alkottak. A Nemzeti Sport osztályzatai alapján bekerült az ősz álomcsapatába – ez volt az egyik ajánlólevele. Az akkor még NB II-es Puskás Akadémia kivásárolta a szerződéséből: Hegedűs pedig 3,5 évre írt alá Felcsúton. Szombathelyen 18 NB I-es és 6 NB II-es meccsen szerepelt, Budaörsön 29 NB II-es találkozón. Ez megfelelő rutin volt ahhoz, hogy simán feljusson a Puskással, ahol azóta 36 első osztályú mérkőzésen lépett pályára. 2018. október 20-án az ő 60 méteres szabadrúgás-góljával verték meg a Ferencvárost. Az idei szezonban nem jutott szerephez a kék-sárgáknál, így már januárban bejelentették: a nyártól a Diósgyőr kötelékében szerepel, többek között a szintén illéses Kiss Tamás csapattársaként.

[/alert]