Körmenden maradt a három bajnoki pont

Körmenden maradt a három bajnoki pont

U14-es leánycsapatunk 9–2-es vereséget szenvedett a komoly játékerőt képviselő Rába-partiak otthonában.

Körmendi FC-Vasi Sekolo Kft. – Illés Akadémia-Viktória U14 9–2 (5–2)
Illés Aka.-Viktória U14:
Czuczai D. – Derényi A., Giczi L., Licskai L. (Imre B., 45.), Anderle M., Sági F. (Harmath R., 36.), Bihari P. (Kovács Li., 45.), Alasz H. (Kovács La., 45.), Szélessy H. Edző: Luki András
Gólszerzők: Szélessy H. (16., 3–1), Alasz H. (17., 3–2)

Idegenbeli mérkőzés várt a megyei fiúbajnokságban U14-es leányainkra, akik kedden délután a dobogós helyen álló Körmendi FC otthonában vendégeskedtek. A fiúk agresszívan, keményen letámadva kezdtek, ebből gyorsan szereztek is három gólt, nem úgy indult az összecsapás, ahogy szerettük volna. A hidegzuhany után sikerült rendezni a sorokat, volt tartás a lányokban, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 16. percben Szélessy Hédi, majd egy minutummal később Alasz Hanna is betalált, villámgyorsan egy gólra zárkóztunk. Ez vérszemet adott a lányoknak, akik bátran játszottak, több nagy helyzetet is kidolgoztak, ezeket azonban nem sikerült értékesíteni. A Rába-partiak büntettek, még két alkalommal eredményesek tudtak lenni a szünet előtt, így aztán 5–2-vel mehettek pihenőre a felek. Az első játékrész végén szerzett két körmendi gól nehéz helyzetbe hozott minket, s bár a lányok mentek előre és hajtottak, nem igazán akartak összejönni a dolgok. A második felvonásban már csak a hazaiak tudtak gólokat szerezni, szám szerint négyet, ezzel pedig kialakult a találkozó 9–2-es végeredménye.

Sajnos egy picit tompák, fásultak voltak a lányok, de már többször is említettük, hogy ez egy ilyen terhelés mellett elkerülhetetlen és teljesen normális. A vereség ellenére egyáltalán nem tudom őket elmarasztalni, mindenki igyekezett, ráadásul volt olyan játékos, akinek ez volt az első mérkőzése ebben a sorozatban. Szerettünk volna mindenkinek lehetőséget adni, ez meg is valósult, dolgozunk tovább és edzésről edzésre, mérkőzésről mérkőzésre szeretnénk fejlődni

– értékelt a találkozó után Luki András