Egy bombagól és egy szögletre történő remek érkezés döntött.
Illés Akadémia U15 – Honvéd-MFA U15 2–0 (1–0)
Illés Aka. U15: Hajba – Németh B. (Fazakas, 68.), Churchward (Ferencz-Tapaszi, 55.), Takács Á., Szalma Z. – Orbán (Fonnyadt, 64.), Molnár B., Bock – Papp Á. (Zsuppán, 55.), Hende M. (Szabó B., 41.), Ládonyi (Lakatos, 68.). Vezetőedző: Körhöcz György.
Gólszerzők: Orbán (19., 1–0), Molnár B. (59., 2–0)
Szoros az U15-ös bajnokság: a negyedik helyen álló Honvéd – éppen mai ellenfelünk – és a mögöttünk ugyanannyi ponttal, csak rosszabb gólkülönbséggel, a 11. helyen álló Vasas Kubala Akadémia között mindössze hat egység a különbség 16 fordulót követően.
A meccs első időszakában a Honvéd akarata érvényesült, ám bő negyedóra elteltével tudtunk változtatni, sőt, szűk 20 perc elteltével mi jutottunk vezetéshez! A 19. percben Orbán Roland egy pattanás után 20 méterről óriási gólt lőtt a rövid felső sarokba, 1–0. Több szögletig is eljutott a Honvéd, ám betalálniuk nem sikerült, a szünetre egygólos előnnyel mehettünk.
A második félidőben sem változott a játék képe, a fölényünk megmaradt és ez újabb gólban mutatkozott meg! Az 59. percben Zsuppán Kornél szöglete után Molnár Barnabás a hosszú felsőbe lőtt, 2–0! A hátralévő időszakban a vendégcsapat támadásait jól szűrtük meg, így megérdemelt győzelmet arattunk!
Jó erőkből álló Honvédot sikerült legyőznünk: kiválóan kezdett az ellenfél, nem is tudtunk sokáig labdát szerezni, ám sikerült váltanunk és ezzel mentálisan a fővárosiak fölé nőttünk. Ez volt ma a kulcs, agresszíven dolgoztunk labdaszerzésben, míg labdabirtoklásban hoztuk azt a játékot, amire képesek vagyunk. Nagyon jó csapatot győztünk le, gratulálok a srácoknak és hétfőtől készülünk a következő megmérettetésre
– nyilatkozta Körhöcz György.