Az Illés Akadémia leány U10 hazai környezetben lépett pályára a bajnokság soron következő fordulójában.
Az U10-es korosztályban ezúttal is mindenki játszott mindenkivel, így aztán öt találkozón mutathatták meg tudásukat a lányok, méghozzá a Biró Viktória, Fischer Adél, Kontics Emma, Kontics Fanni, Koltay Luca, Somogyi Bella, Szakmeiszter Dorina összetételű kerettel. A mieink sorrendben a sárvári Foci FC, a Fehérvár FC, a Pápai ELC, a KSE Győrladamér, valamint az ETO FC Győr csapataival játszottak 1X15 percet. Szabó-Kiss Zsófia edző a torna után kiemelte, remek mentalitással fociztak a lányok és mindenképpen a csapat hasznára válik, hogy az ellenfelek is egyre komolyabb játékerőt képviselnek.
Ismét öt mérkőzésen mérettethettük meg magunkat, és az álmoskás kezdés után a folytatás már sokkal tetszetősebbre sikeredett. Habár az első mérkőzésen vereséget szenvedtünk, úgy gondolom, ez is kellett ahhoz, hogy a későbbiekben azt a teljesítményt, energiaszintet tudjuk hozni, ami kell. Igazi ki-ki találkozókat játszottunk és az eddigiekhez képest sokkal több energiát kellett fektetnünk a védekezésbe. Ez azt is mutatja, hogy ellenfeleink is folyamatosan fejlődnek és semelyik meccset sem lehet félvállról venni. Maximálisan elégedett vagyok a lányok hozzáállásával, emellett úgy gondolom, eredmények tekintetében is büszkék lehetünk magunkra. Ám mint azt már sokszor elmondtam, én az eredményességet nem számokban mérem
– fogalmazott Szabó-Kiss Zsófia edző.