Ki-ki meccsek a Szarka Zoltán Emléktornán

Ki-ki meccsek a Szarka Zoltán Emléktornán

Az Illés Akadémia U12 nyolcadik helyen zárt a saját rendezésű tornánkon.

A Szarka Zoltán Emléktornán három ország tíz csapata vett részt: a döntőig a mödlingi Admira Wacker menetelt veretlenül, ahol az MTK Budapest állította meg őket!

A mieink mindegyik találkozója szorosan alakult: a BVSC-Zuglótól 2–0-ra kaptunk ki, a fináléba jutó Admira ellen végig mi voltunk fölényben, mégis 1–0-s vereséget szenvedtünk. Az Újpest ellen ugyancsak ki-ki meccset játszottunk és 2–1-re kaptunk ki, a Fußballschule Raffl ellen aztán 1–0-ra győzött Biegner Dániel együttese. A helyosztón a pozsonyligetfalui csapat (FC Petrzalka) 2–0-ra győzött le bennünket.

Az Illés Akadémia pre-akadémiai szekcióvezetője, Takács Csaba mondta el meglátásait a torna után:

Az idei utolsó tornájukon szerepeltek az U12-eseink, akiknek az elmúlt időszak megterhelő volt, így fáradtságot láttam rajtuk. Ettől függetlenül minden mérkőzésen felvették a versenyt a többiekkel, ezen a napon azonban hiányoztak a befejezések, így a gólok. Egy-egy hiba pedig majdnem mindig becsúszott hátul, ezért nem tudtunk eredményességben jobbak lenni. Azonban az általunk képviselt filozófiát és stílust visszakaptuk. A döntőbe jutó Admira Wacker ellen végigtámadtuk a 25 percet, tényleg egy kis szerencse hiányzott csak mellőlünk, és alakulhatott volna másképpen az az összecsapás. A tíz csapatot felvonultató torna rendezéséről nagyon jó visszajelzéseket kaptam a Szombathelyre érkezőktől, akik dicsérték a szervezést és a háttérmunkát – szívesen jönnek az Illés Akadémiára, hiszen a rendezéssel és a színvonallal is rendkívül elégedettek.

A torna készült galéria elérhető az Illés Akadémia Facebook-oldalán!