Kevés volt a negyven percnyi jó játék

Kevés volt a negyven percnyi jó játék

Kikapott az Illés Akadémia leány U19 idegeben.

Puskás Akadémia leány U19 – Illés Akadémia leány U19 3–0 (2–0)
Illés Aka. leány U19:
Bényei (Farkas, 75.) – Giczi, Müller, Lukács – Krecsár (Takács J., 23.), Márkus, Dobos (Csanádi, 57.), Doncsecz – Polovics, Balla (Petrik, 46.), Bihari Cs. (Bihari P., 75.). Vezetőedző: Tebeli György.

Az U19-es leánybajnokság felsőházi rájátszásának 2. fordulójában Felcsútra utazott a Tebeli György által vezetett Illés Akadémia. A meccs elején egy távoli lövésből a hazaiak jutottak előnyhöz, aztán néhány perc alatt összekaptuk magunkat, az első félidő ezt követően kifejezetten jól nézett ki, voltak helyzeteink, nagy lehetőségeink. Sajnálatos módon nem tudtunk kiegyenlíteni, pedig bőven benne volt ebben a periódusban.

Nagy egyéni hiba történt a 45. percben: egy középre indokolatlan berúgott labdát szereztek meg a hazaiak, így a szünet előtt kettőre növelték előnyüket.

Hitehagyottá váltunk a szünet után, végül 3–0-ra kaptunk ki.

A keretben kilencen vagy a felnőttek között vagy az U17-ben szerepeltek tegnap, így nem volt ideális a mi találkozónk. A II. félidőt sajnálom, nem jellemző ránk ez a játék. Viszont az első 45 percben voltak nagyon jó megoldásaink! Gratulálok az U15-nek és az U17-nek is, hogy ezen a hétvégén begyűjtötték a három pontot

– mondta a vezetőedző, Tebeli György.

Nyitókép forrása: Puskás Akadémia