Baján Roland duplázott, míg Krone Niklas idei második felnőttmeccsén harmadik gólját szerezte meg!
Molnár-Végh – Szakasics, Fazekas, Balogh F., Kovács B. – Bolla B., Szabó I. B., Illés, Zsédely – Baján, Fehér összeállításban kezdett Horváth András csapata a Körmendi FC vendégeként a Vas vármegyei I. osztályú bajnokság 24. fordulójában.
Egy elpasszolt labdából szereztek vezetést a hazaiak a 3. percben, ám az első negyedóra elteltével egyenlítettünk: Illés Bence beadását Baján Roland fejelte a hálóba. Helyzetek sokaságát alakítottuk és – sajnos – hagytuk is ki, mindemellett remekelt a körmendi kapus, így a szünetre 1–1-gyel mentünk.
Támadásban maradtunk a térfélcsere után is, ám egy megpattanó átlövéssel megint a KFC került előnybe egy óra elteltével. A 70. percben aztán Kovács Bence beadását Baján Roland sodorta be, 2–2. A második szombathelyi találat után hármat is cserélt Horváth András: Krone Niklas, Bene Dániel és Pljesovszki Gergő álltak be. Mindhárman jól szálltak be és sikerült a győztes találatot is megszerezni. A 89. percben Szabó Bence szabadrúgását Kovács Bence fejelte vissza, Krone Niklas pedig közelről bebólintotta, így 3–2-re győztünk!
Egy kifejezetten jól védekező csapat ellen nagyon sok helyzetet alakítottunk ki. A két fejesgól ellenére még több fejes-lehetőségünk volt, ezeknek a hatékonyságán javítani kell. Ilyen szinten sem fér bele a könnyelműség, elkerülhető gólokat kaptunk. A hátralévő két meccset is meg szeretnénk nyerni
– mondta a vezetőedző, Horváth András.