Kétgólos vereség Debrecenben

Kétgólos vereség Debrecenben

A mieink sok helyzetet kidolgoztak, ám a befejezések hiányoztak. 

DVSC U19 – Illés Akadémia U19 2–0 (2–0)
Illés Aka. U19: Bosits – Víg-Tamás, Harkály, Tóth K., Pántics – Mózes (Márkus, 57.) – Balla P., Sánta (Hideg, 46.), Szücs, Kiss-Szécsényi (Papp Á., 57.) – Szappanyos. Szekcióvezető: Bánfalvi Zsolt. 

Szűk kerettel, mindössze 13 mezőnyjátékossal kirándult Debrecenbe az Illés Akadémia U19. A hosszú út meg is látszódott az első bő félórában: a 11. és a 32. percben is pontrúgás után találtak be a piros-fehérek, így kényelmes előnyt építettek fel. Ezt követően kifejezetten jól futballoztunk, több nagy helyzetet is kialakítottunk. Az 57. percben kettőt is cserélt Bánfalvi Zsolt: Papp Áron és Márkus Márk is 16 évesen debütált az U19-es korosztályban. Felépített akcióból, az ellenfél térfelén történő labdaszerzés és szabadrúgás után is veszélyesek tudtunk lenni, ám nem találtunk be, így kétgólos vereséget szenvedtünk. 

Ólomlábakon mozogtunk a meccs első harmadában, aztán jóval többet helyzetet dolgoztunk ki, mint tették azt a hazaiak, ám hiányzott a pontosság, így nem tudtunk betalálni

– mondta Bánfalvi Zsolt.