Az Illés Akadémia leány U19 – nagyon fiatal átlagéletkorú kerettel – játszott az Austria Wien vendégeként.
Az Austria Wien U21-es korosztálya látta vendégül a Tebeli György által irányított Illés Akadémia leány U19-et. A zöld-fehérek Bényei, Vasi (kapusok), Schőnig, Takács M., Lukács, Giczi, Kopfensteiner, Bukor, Doncsecz, Balla, Dobos, Horváth A., Nistor, Boros-Kovernyik (mezőnyjátékosok) összetételű kerettel szerepeltek a császárvárosban.
Mindössze 70 másodperc telt el a meccsből, amikor egy elkerülhető góllal hátrányba kerültünk. Ezt követően átvettük az irányítást, az első 20 percben jobban játszottunk, ám betalálni nem sikerült. Az általunk diktált iramot nem tudtuk tartani. A második félidőben túl sok volt a technikai hiba, ráadásul tőlünk szokatlan módon bátortalanok is voltunk: még egyszer betaláltak a bécsi lilák, így 2–0-ra kikaptunk.